Kerítés vagy beiskolázási támogatás?

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és tulajdonosa tegnap a saját és a felesége nevében jelentette be a közösségi oldalon, hogy ötmillió dollárt adományoznak egy alapítványnak, melynek célja, hogy azokat a gyerekeket, fiatalokat segítse felsőoktatásba jutásukban, akiknek családja illegálisan érkezett az Egyesült Államokba.

Zuckerberg bejegyzésében kifejti, hogy bár ezek a gyerekek már törvényesen járnak az alsóbb fokú oktatási intézményekbe, a hiányzó papírok miatt nagyon nehezen kerülhetnek egyetemre, főiskolára, ráadásul helyzetükből adódóan nem jogosultak a szövetségi támogatásokra sem.

A Facebook alapítója nem először hangsúlyozza, hogy hazája a bevándorlók országa, ez tette a világ egyik vezető hatalmává, így a most élő amerikaiak kötelessége a bevándorlók segítése, mivel ez alapozta meg és tartja fenn az USA dinamizmusát, hagyományainak ápolását.

A konkrét felajánlás azt jelenti, hogy több mint 400, bevándorló családból származó fiatalt támogatnak a következő öt évben a nyugati parton, San Francisco térségében annak érdekében, hogy az ösztöndíjasok diplomához juthassanak.

Azóta történt

Előzmények

  • Így hátrál meg az Internet.org

    A korlátozott számú partner helyett nyílt platform lesz: feltételekkel ugyan, de bárki csatlakozhat.

  • Ingyenes videóhívás a Facebook Messengerben is

    Mark Zuckerberg komolyan gondolta, hogy ebben a szegmensben is az élre akarnak törni.