Veszélyes üzem a Wikipedia szerkesztése

Egy miami cég ellen indított rágalmazás miatt pert Fuzzy Zoeller amerikai profi golfozó, hogy kiderítse: kitől származnak az egyébként bárki által szerkeszthető online enciklopédia, a Wikipedia róla szóló szócikkébe beszúrt – majd több alkalommal is törölt – hírnévromboló mondatok. A kifogásolt paragrafus szerint az egykori Masters- és U.S. Open-győztes sportoló elismerte, hogy alkohol- és gyógyszerfüggőségben szenved, és bódult pillanataiban meg-megverte a feleségét és gyerekeit.

Zoeller ügyvédje az esetről elsőként beszámoló Miami Herald-nak elmondta, hogy eredetileg a Wikipediát akarták perelni, de mivel a hatályos állami törvények szerint az internetes szolgáltatások üzemeltetői nem vonhatók felelősségre a felhasználóik által elkövetett jogsértésekért, a bejegyzés szerzőjét célozták meg. Egyelőre azonban nem tudják, kiről van szó. A vitatott bekezdés először decemberben jelent meg a szócikkben, a szerkesztők azonban azt mint vandalizmust törölték. Ám később egy nem regisztrált felhasználó ismét visszahelyezte a szövegbe a korábban törölt paragrafust. Őt a rendszer az IP-címével azonosítja, ennek alapján jutottak el a miami cégig, amelynek egyik alkalmazottját gyanúsítják.

A néhány tucat munkatársat foglalkoztató oktatási tanácsadó cég vezetője, Josef Silny megdöbbent, amikor az újságíró beszámolt neki az ellene indított perről. „Nem tudom elképzelni, hogy bárki közülünk ilyet tenne” – hitetlenkedett, hozzátéve, hogy maga nem sokat tud Zoellerről.

Az esetről megkérdezték Jimmy Wales Wikipedia-alapítót is, aki elmondta, hogy őket nem keresték meg a perrel kapcsolatban. (Érdekes kérdés egyébként, hogy az enciklopédia ilyen esetekben kötelezhető-e a regisztrált felhasználók adatinak kiadására – a szerk.) Csupán annyit tett hozzá, hogy a szerkesztők mindent megtesznek azért, hogy a tudomásukra hozott hibákat és tévedéseket javítsák.

Nem ez az első eset, hogy állítólag valótlan adatokat tartalmazó vagy sértő Wikipedia-szócikk miatt indítottak pert ismeretlen tettes ellen. Tavaly júniusban egy nebraskai középiskola próbálta meg így felkutatni az intézmény vezetőjét hosszasan gyalázó kiegészítés szerzőjét.

Azóta történt

Előzmények