Kiakadtak a politikusok, amiért az EU az amerikai tech cégeket szabályozza

Amerikai törvényhozók arra sürgetik Biden elnököt, hogy vizsgálja ki a tech cégek EU általi szabályozásait.

Demokrata és republikánus törvényhozók egy csoportja levelet írt Joe Biden elnöknek, amelyben figyelmezteti őt, hogy az EU-s technológiai szabályozások szerintük tisztességtelenül támadják az amerikai cégeket, míg az európai és kínai vállalatokat nem.

A DMA öt nagy amerikai tech céget is kapuőrnek nyilvánított, ezen a listán van a kínai ByteDance (TikTok) is. 2024. márciusától ez és az Alphabet, Amazon, Apple, Meta, Microsoft többek között kötelesek a riválisokkal működésképessé tenné az üzenetküldőiket, választást adni a felhasználóknak, mit akarnak előretelepítve az eszközükön.

A politikusok szerint mindez árthat az amerikai gazdaságnak és biztonsági, valamint vezető érdekeknek, ezért Bidentől azt kérik, kérjen garanciákat az EU-tól, hogy a törvényeket tisztességesen tartatják be.


[+]

Míg egyesek globálisan vezető szerepet látnak az EU-ban a DMA és a DSA miatt, addig a mostani levél megkérdőjelezi, miért nincs a listán például az Alibaba, a Huawei, a Tencent vagy sok európai kereskedelmi, fizetős és tartalommegosztós, telekomos cég.

Az USA kormánya korábban már figyelmeztette az EU-t, hogy ne essen túlzásokba az amerikai tech cégek szabályozásában (mert ez veszélybe sodorná a közös munkát is), de a politikusok most konkrét garanciákat is kérnek.

2021 óta a TTC igyekszik összehangolni a technológiai szabályozások a két fél között.

Azóta történt

Előzmények