Már Magyarországon is elérhető a Tele1 Kft. szolgáltatása, az olcsóbb külföldi mobiltelefonálást saját SIM kártya és ennek megfelelően új telefonszám teszi lehetővé. A közlemény szerint a világ 76 országában a hívások fogadása ingyenes, kezdeményezett hívás díja a legtöbb irányba 0,5 euró, az sms-ek egységesen 25 eurócentbe kerülnek. Ezek nettó árak, vagyis idehaza még a 20 százalékos áfát rá kell számolni. (A három magyar mobilszolgáltató honlapján elérhető információk szerint a roamingpercdíjak széles sávban, 240–1100 forint között szóródnak, a külföldről küldött sms darabja 100–200 forintba kerül.) Az interneten megrendelhető, futár által kiszállított prepaid SIM kártya az utolsó feltöltés után egy éven át biztosít elérhetőséget. A szolgáltatás visszahívási rendszerben működik: a híváskezdeményezés szándékát a telefon egy ingyenes rendszerüzenettel jelzi a központnak, amely visszahívja a telefonálót és összekapcsolja a keresett számmal.
A Tele1 Kft. egy kanadai tulajdonú cég termékét viszonteladóként értékesíti – tájékoztatta a Napi Online-t Galambos Róbert, a társaság tulajdonos-ügyvezetője. A szolgáltatás kezdeti költségei 50 millió forintos eredménynél térülnek meg, a 10-15 millió forintos befektetéssel elindított szolgáltatás három hónap múlva már megáll a saját lábán. A cégvezető elmondta: az idei tervet 10 ezer SIM kártya értékesítésével teljesítenék, ám a külföldre utazók, a külföldön dolgozók vagy akár a kamionsofőrök száma alapján merészebb célkitűzést is meghatározhatnának. További célcsoportot jelentenek azok a külföldiek, akik Magyarországon roamingolnának telefonjukkal. A Tele1 szolgáltatása egyébként idehaza mindhárom mobilcég hálózatát használja.
Hirdetés
Új magyar mobilcég indult
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Online
- Kapcsolódó cégek:
- Tele1 Kft.
Azóta történt
-
A roamingtilalom miatt drágulhat a mobilozás
A mobilszolgáltatók szerint az EB beavatkozása akár 20 százalékkal is csökkentheti a nyereségüket.
Távközlés 14
-
Nagy a tolongás a szerb mobilcégért
A Mobi63 megvételéért tíz külföldi távközlési vállalat verseng. A társaság ára 800 millió euróról indul.
Távközlés 0
Előzmények
-
Enged a roamingdíjakból a Vodafone
A piacra és nem egy egységes európai szabályozásra bízná az árak mérséklését a brit csoport.
Távközlés 2
-
Eltörlik a roamingdíjakat Európában?
A brüsszeli terv szerint külföldön is hazai tarifával telefonálhatunk majd, és megszűnnek a külföldön fogadott hívásért felszámított költségek is.
Távközlés 13
-
Nem csökkenthetők a roamingdíjak?
A Vodafone szerint nem életképes az Európai Unió távközlési biztosának a roamingdíjak mérsékléséről szóló elképzelése.
Távközlés 0
Percről percre
ma Sikerült-e Carl Pei-nek feltalálnia az alsó polcos spanyolviaszt? Igen és nem.
gp A Sony új stúdiója egyből egy népszerű zsánerben próbálkozik maradandót alkotni, a kérdés már csak az hogy a telített piacon erre vajon mennyi esélye van?
ma Ez egy magasra árazott roller, mert nem csak egy erős motort kapott, hanem számos ponton magasabb szintű alkatrészek kerültek bele, mint mondjuk a G4-be. De van pár de.
gp Új kihívó a ringben: a Warframe és a Destiny által uralt stílusba eredményesen lépett be a Helldivers - lássuk, hogy a Nexon új játékának is sikerül e érvényesülnie a nagyok között!
ma Vékonyabb, erősebb, OLED kijelzős, árából pedig kijön minimum egy, de akár két MacBook is.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen