Bár nemrég új gépsorok felszerelésével bővítették a kapacitást és a létszám emelését is tervezték, most mégis tatabányai gyárának bezárásáról döntött az amerikai Artesyn Technologies Inc. A jelenleg 360 főt foglalkoztató üzemből a termelést a kanadai Celestica román gyárába telepíti a vállalat – tájékoztatta a Napi Gazdaságot Hoffmann Károly, a magyar üzem ügyvezető igazgatója. A döntést az Artesyn azzal indokolta, hogy piaca a tervezettnél lassabban bővül, vevői igen erős árcsökkentési igénnyel lépnek fel, továbbá a nagy telekommunikációs cégek regionális kiszolgálást várnak a világ minden táján. A Celestica pedig jelen van az összes kontinensen, méreténél fogva pedig kedvezőbb beszerzési árakkal, alacsonyabb költséggel tud dolgozni. A tavalyi 28 millió után az idén 50 millió dollár árbevétellel számoló (igaz, a tervekben még 100 millió szerepelt) tatabányai gyárat év végével zárják be.
Hirdetés
Azóta történt
-
Biztosan bővít Magyarországon a Tata
Globális ügyfélszolgálati központ költözik át hazánkba.
Mérleg 0
Percről percre
ma Sikerült-e Carl Pei-nek feltalálnia az alsó polcos spanyolviaszt? Igen és nem.
gp A Sony új stúdiója egyből egy népszerű zsánerben próbálkozik maradandót alkotni, a kérdés már csak az hogy a telített piacon erre vajon mennyi esélye van?
ma Ez egy magasra árazott roller, mert nem csak egy erős motort kapott, hanem számos ponton magasabb szintű alkatrészek kerültek bele, mint mondjuk a G4-be. De van pár de.
gp Új kihívó a ringben: a Warframe és a Destiny által uralt stílusba eredményesen lépett be a Helldivers - lássuk, hogy a Nexon új játékának is sikerül e érvényesülnie a nagyok között!
ma Vékonyabb, erősebb, OLED kijelzős, árából pedig kijön minimum egy, de akár két MacBook is.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen