Rendkívüli volt az internetes karácsonyi szezon

Az előrejelzések szerint megtörténhetett, ami néhány éve valószínűtlennek tűnt: az internetes kiskereskedelemben az idei karácsonyi szezonban Európa lekörözte az Egyesült Államokat.

Nem csupán behozza lemaradást az online kiskereskedelem terén Európa az Egyesült Államokkal szemben az idei karácsonyi szezonban, hanem várhatóan előnyt is szerez – állította előrejelzésében a Forrester Research informatikai piackutató. Számaik szerint Nyugat-Európában a tavalyit 44 százalékkal meghaladva, 13 milliárd euróra ugrik az internetes kiskereskedelmi forgalom összértéke, míg az USA számszerűen ugyan ugyanennyit, 13 milliárdot produkál, de dollárban – idézi az elemzőket a Financial Times.

A rendkívüli növekedés hátterében egyrészt az online módon is vásárlók rétegének jelentős bővülése áll. Az idei évben Európa nyugati felén az összes korosztályt figyelembe véve elmondható, hogy sokkal többen hajlamosak az interneten vásárolni, mint tavaly. Olyan országokban, mint például Franciaország és Spanyolország, amelyeket úgy tartanak számon, hogy lakóik messze kevésbé fogékonyak az internetezés iránt, mint például az észak-európaiak, jelentősen megugrott a felnőtt népességen belül azok száma, akik rákaptak az online vásárlás élvezetére. Ezzel egyidejűleg az Egyesült Államokban ugyanaz történik az internetes áruházakban, mint az offline világban: a hagyományos boltok forgalmának esésével párhuzamosan csökken online elérhető társaik vásárlóközönsége is. Ez a folyamat 2004 egészében jellemző volt.

További ösztönzője a virtuális vásárlásoknak az öreg kontinens hagyományos kiskereskedelmi láncai közötti verseny éleződése. Ezeknek a társaságoknak azzal kell szembenézniük, hogy "rendes" egységeik forgalma, illetve az ezekben kínált termékek ára brutális nyomás alatt van a lehengerlő konkurenciaharc miatt. Hogy kikeveredjenek ebből a helyzetből, legtöbbjük e-kereskedelmi beruházásokba fogott. Németország egyik legnagyobb kiskercége, a Karstadt Qelle például csökkentette hagyományos "utcai" üzletei számát, és átterelte ezek forgalmát virtuális boltjába.

Nem hagyja érintetlenül a fogyasztókat az online áruházak egyre erősödő reklámtevékenysége sem. Nagy-Britanniában például már az internet a hirdetési verseny fő terepe: a Tesco és a Salsbury’s például odáig ment, hogy már szeptemberben elkezdett karácsonyi ajánlatokat kínálni. Az Argos éppen az ünnepek alatt tromfolt rá az Amazon.co.uk "ingyenes" házhozszállítási akciójára. Míg az utóbbi továbbra is a 15 fontnál értékesebb cuccokat viszi ki térítés nélkül az ügyfélnek, addig az előbbi karácsony előtt minden megrendelést ingyen szállított házhoz.

Tavaly Nagy-Britannia vitte el a prímet az óvilágban az online kiskereskedelemben karácsonykor. Több mint egyharmados, 36 százalékos részt hasított ki a teljes nyugat-európai forgalomból. Az árucikkeket tekintve az utazási szolgáltatások megrendelése, illetve a nem tartós fogyasztási cikkek (élelmiszerek stb.) voltak a legnépszerűbbek.

A piackutatók úgy vélik, a szigetország az idén is megőrite vezető helyét, de részesedése csökkent. Mivel itt van a legtöbb online vásárló, és mivel az áruházláncok közti kíméletlen verseny is erősíti a keresletet, Nagy-Britanniában 2004 karácsonyi szezonjában 4,2 milliárd euró internetes forgalom realizálódhatott, amivel ez az ország adja majd az európai értékesítés egyharmadát. Németország, köszönhetően annak, hogy kiskereskedelmi cégei erősen invesztálnak az online bizniszbe, a tavalyi 27-ről 29-re növelhette részesedését, összesen 3,8 milliárd euró forgalmat produkálva. Franciaországban és Spanyolországban egyenesen online-boomot vártak az ünnepek előtt a piackutatók, az előbbi 1,1 millió eurós értékesítéssel kilenc százalékra, az utóbbi, megduplázva tavaly részesedését, négy százalékra emelhette súlyát a nyugat-európai internetes kiskereskedelemben.

A termékek terén is változást jósoltak a szakemberek. Az utazások lefoglalása ugyan megőrzi vezető helyét – mondották –, 21 százalékát adva a teljes forgalomnak, ám a második várhatóan a ruházati cikkek értékesítése lesz 17 százalékkal. Emellett szól, hogy több katalógus-áruház áttereli forgalmát a tisztán postai kapcsolatoktól, csomagküldéstől az internetes értékesítés felé.

Azóta történt

Előzmények