Pokolian messze van a korábban kitűzött szerverpiaci céljaitól az ARM

Majdnem fél évtized telt el azóta, hogy az ARM bejelentette a szerverpiaci terveit. Akkor a cég vezetője az mondta, hogy 2020-ra 25%-os részesedést fognak birtokolni az érintett szegmensen belül, amiből igen kevés jött össze, ugyanis a vállalat aktuális eredménye közelebb van a 0-hoz, mint az 1%-hoz. Ebben persze nagy szerepe van annak, hogy több partnerüket is elvesztették. Gyakorlatilag mára a Marvell és az Ampere maradt tényező, előbbi a Cavium, míg utóbbi az Applied Micro örökségét viszi tovább, az nagy kérdés, hogy mekkora sikerrel.

Az ARM eredmények híján inkább a Neoverse termékcsaládra koncentrál, és továbbra is komoly fókusz marad a szerverpiac, csak ma már nem mondják azt, hogy öt éven belül a negyedét fogják birtokolni. Pedig alakulhatott volna ez másképp is. Tulajdonképpen a hardver szempontjából az ARM egyáltalán nem rossz, gyakorlatilag össze lehet rakni egy olyan lapkát, amely rengeteg PCI Express sávot kínál, rengeteg maggal, sok rendszermemória támogatásával, vagyis maga a technológiai háttér ott van, ezt részben a partnerek tudják is hozni, de egyelőre nem ér semmit.

Valószínűleg két fő oka van annak, hogy az ARM nem tud áttörést elérni. Az egyik, hogy nem kínálnak olcsó fejlesztői platformot a cégeknek, ami lényeges lenne, mert a vállalatok nem szeretik a munkakörnyezetét eltérő utasításarchitektúrákra alapozni. Egyszerűen nem túl logikus ARM szervereket használni, ha a fejlesztés x86/AMD64-es PC-ken is zajlik. Természetesen nem olyan problémáról van szó, ami átugorhatatlan nehézség, de nagyon praktikus, ha a vállalaton belül mindenhol ugyanaz az utasításarchitektúra dolgozik.

A másik probléma, hogy az ARM alapvetően a technológiai előnyre építette fel a vízióját, amivel nem lőttek igazán mellé. Ha a szerverpiacon nagy szereplőnek számító Intelhez hasonlítjuk az aktuális IP-jeiket, akkor bizony az ARM már jobb. Nem véletlen, hogy a partnerek elő tudnak állni olyan konstrukciókkal, amelyek bizonyos tekintetekben többet kínálnak az Intel megoldásánál. Itt viszont az AMD köpött nagyon bele a levesbe. Pedig egy időben még partnerek is voltak, saját ARMv8-as magot is fejlesztettek, de aztán leálltak vele, és minden erejükkel az EPYC-re koncentráltak. Ezzel az AMD nyilván jól járt, ez nem kérdés. Az ARM viszont pont, hogy rosszul, mivel az EPYC már nagy falat számukra, főleg az új Rome platform. Ilyen formában, ha van egy olyan igény, amit az Intel nem tud kielégíteni, akkor arra az ARM partnerei már az EPYC miatt nem tudnak lőni. Márpedig egyelőre még mindig az van, hogy ha nem kínál számottevően többet egy ARM-os szerverplatform, akkor az x86/AMD64-es opció lesz a befutó.

A fentiektől függetlenül az ARM nem adja fel, amit egyébként jól tesznek, elvégre a tervek megvannak, előbb-utóbb csak megtörik a jég, de az megjósolhatatlan, hogy mikor. Ehhez nem csupán jó hardver kell, hanem egy komplett ökoszisztéma, amire lehet építeni vállalati szinten.

Azóta történt