[A szöveget még a kormányzati bejelentés megismerése előtt írtam meg, de ezek után is érvényesnek tartom.]
Ma végre – először, pedig egy ideje már nyomom – majdnem érdemi választ kaptam kérdéseimre az Alt Cash Kft.-től, és ez a jelen körülmények között eredménynek tekinthető. Igaz, hogy ennél azért többet szerettem volna, elsősorban egy cégvezetővel beszélni, ám mindeddig ez nem sikerült.
Az elmúlt egy hét eseményei után ez a levél inspirált arra, hogy leírjam gondolataimat a pénztárgépügyről, és tudatosan a blog formát választottam, mivel sok személyes indulat feszít, melyeknek kifejezését a hír fegyelmező formája nem engedi meg. (Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a felhasznált információk mind relevánsak, valósak, ahogy ez majd látszik is a szövegből. A kommentálásuk a sajátom.)
Nulláról elbaltázva
Az IT café olvasói tisztában vannak azzal, hogy Matolcsy György tavalyelőtti bejelentése óta kiemelt figyelmet fordítottam az online pénztárgépek ügyére. Megvolt rá az okom, ugyanis kívülállóként is világos volt számomra, hogy az eredeti koncepció informatikai és üzleti szempontból végiggondolatlan és megvalósíthatatlan, borítékolható volt a konfliktusok, problémák sorozata. Ez a várakozásom sajnos be is teljesült, ám hogy mivé fajul a történet, bizton állíthatom, legmerészebb álmaiban sem gondoltam volna.
Ebben a blogbejegyzésben veszek egy nagy levegőt, és semmi mást nem teszek, mint leírom, hogy ma, január 29-én – az eredetileg tervezett bevezetés után több mint fél évvel – milyen problémákat, kudarcokat, anomáliákat látok. Szakaszmegálló, pontokba szedve. (Privát megjegyzés: egy általam jól ismert vállalkozónál, aki korábban az Alt Cash 270-es, majd 300-as Samsung gépének volt megrendelője, ma már egy konkurens cég pénztárgépét láttam – beüzemelve. Egyelőre no comment.)
Nem mondok semmi újdonságot, csak összefoglalok.
Az erőszak nem megoldás
Úgy látom, hogy minden, a projektervezésben és -megvalósításban jártas ember számára világos, hogy minden gondunk gyökere a célmeghatározás felelőtlenségében rejlik.
Az online pénztárgépek alkalmazása nem az ördögtől való, sőt. Habár azokban az országokban, ahol már működnek ilyen rendszerek, máig komoly viták zajlanak a hatékonyságáról és működtetéséről, nem kétséges, hogy szükséges az ilyen rendszer. Egyrészt, mert valóban van némi visszatartó ereje az adócsalásokat illetően – nem tökéletes, persze, de van hatása –, másrészt pedig a digitális adatfeldolgozás korában a magukat adókból fenntartó országokban magától értetődő a hálózatos számlakezelés és -ellenőrzés a kereskedelmi egységekben.
Magyarországon azonban – mondjam azt, hogy megszokott módon? – „igen sajátosan” történt meg ennek bevezetése. Sokat nem kell erről beszélni: egy komplex és sok tesztet kívánó folyamatban a voluntarista irányítás minden józan szempontot figyelmen kívül hagyva a szükséges idő- és energiabefektetés töredékének felhasználásával kívánt eredményt elérni.
Nos, ez nem megy. Illetve megy, de akkor rengeteg problémát hoz majd elő, és akkor az eredeti cél elérése is megkérdőjeleződik. Magyarán: mivel nem adták meg az átálláshoz szükséges optimális időt, ami külföldi tapasztalatok alapján nem hónapokban, hanem években mérhető, előjöttek strukturális és technológiai problémák, amik megint csak ahhoz vezettek, hogy az ad hoc meghatározott határidő nem tartható. Nota bene: közel egy év telt el a korábban meghatározott átállás végső határideje óta, és még mindig csak a folyamat elején tartunk. Ha nem sürgetik ennyire, hanem figyelembe veszik a szakmai érveket, ugyanennyi idő lett volna, ám közben érdemi fejlesztés is zajlik. Bocsánat a profán hasonlatért, de: egy gyereknek is kell kilenc hónap, a sürgetés csak kárral jár.
Rossz alapon gyenge falak
A fentiekből következően minden következmény csakis a hibás alaptervezésre vezethető vissza, és hiába pörgünk önmagukban releváns szakkérdéseken, nem tudunk kimászni a szószból.
De persze azért muszáj a jelen helyzetről is gondolkodni, hiszen ez van.
A pénztárgépes ügyben – ez nyilvánvaló mindenki számára, aki követte az elmúlt hónapokban az eseményeket – az igazi nóvum az, hogy a magyar piacot mindeddig meghatározó – ha nem is monopolhelyzetben lévő, de azért sokéves tevékenysége után igen erős pozícióban lévő – Alt Cash Kft. került a… hogy is mondjam… szívóágra.
Az ősz óta folyó folyamatosan zajló eseményeket nem kívánom itt egyenként elővenni, az IT café oldalain – pl. itt a kapcsolódó hírekben is – vissza lehet ezt nézni. Ami a lényeg: az őszre valójában kétszereplősre redukálódott pénztárgépes piacon az Alt Cash-t érték a legnagyobb támadások. Igaz, hogy a gépek forgalomba hozatalát szabályozó hivatal más cégekkel szemben is hozott negatív döntéseket, de e cégek egyike sem olyan súlyú, mint a nagy múlttal rendelkező Alt Cash. Vagyis: ha az Alt Cash-t ütik, azt a bennük bízó és az általuk forgalmazott, komoly respektussal rendelkező Samsung pénztárgépeket használók, a vállalkozások tízezrei is megérzik.
Márpedig megérzik, mivel a múlt heti döntés után lassan már csak a fanatikusok és a nagyon tájékozatlanok tartanak ki az Alt Cash mellett, hiszen a határidő szorít, és az egyszeri vállalkozó nem kíván NAV-büntetést – még akkor sem, ha kénytelen új gépbe beruházni.
A Deákné vászna meg az Alt Cash
Habár a fönt jellemzett pocsék projekttervezés miatt megértem a pénztárgépek forgalmazásával foglalkozó vállalkozásokat, sőt némileg szimpatizálok is velük, a sokat ütött Alt Cash-t mégsem tartom igazán tiszta szereplőnek e történetben.
Elsőként mondjam azt, hogy gyanús az olyan cég, amelyiknek vezetője, vezetői egy ilyen súlyú botrány közepette mindeddig – nem csak nálunk, sehol sem – nem vállalják arccal, névvel a véleményüket? Akik vagy nem, vagy késve, vagy pedig a cégnév mögé bújva nyilatkoznak? (Talán hülye példának tűnik, de a mentalitáskülönbséget jól érzékelteti: amikor a híres antennabotrány zajlott az Apple-nél, Steve Jobs, az „Isten”, nem tartotta derogálónak, sőt, vágyott arra, hogy kifejtse személyes véleményét. Igaz, olyat mondott, amilyet, de nem zárkózott el.)
Jómagam egy jó ideje próbálom elérni az Alt Cash vezetőjét, hogy első kézből ismerjem meg véleményét, de lepattanok a pr-falról.
Ám, hogy visszatérjek a bevezetésre, ma kaptam választ. Pr-választ. Ennek illusztrálására elég egyet ide idéznem. Az egyik kérdésem arra vonatkozott, hogy az MKEH az Alt Cash közleményére hivatkozva közölte, hogy nem igaz a cég állítása, mely szerint a korábban nem engedélyezett, illetve visszavont engedélyű típusok újraengedélyeztetési eljárása folyamatban van (a cég ugyanis ezt közölte ügyfeleivel):
Pár perce jelent meg az MKEH honlapján, hogy néhány termék (nem a jelenleg szóban forgó 300-as) engedélyeztetési eljárása nem indult meg. Önök ennek az ellenkezőjét állították korábban. Két ellentmondó állítás, hogy is van ez?
Válasz:
Az NR-270-es pénztárgépre utalhattak ezzel. A készülék engedélyeztetési eljárásának állásáról január 9-én a honlapunkon és a Facebook oldalunkon is írtunk. Az ebben szerelő állítások mellett továbbra is kitartunk.
A cég azt mondja, hogy elindították az engedélyeztetési eljárást, az illetékes hivatal – ezt nekem telefonon is megerősítették – nem tud ilyenről. Na most?
Az Alt Cash – pontosabban pr-cégük – levelének többi részét nem is ismertetném.
Az szerintem részletkérdés, hogy valóban van-e, volt-e szoftverhiba az Alt Cash által használt AEE-kben – részletkérdés annyiban, hogy ez egy ilyen folyamatban természetes. Csakhogy az ilyen problémák a tesztidőszakban szoktak kiderülni, amikor úgy javítják ezeket, hogy a nagy nyilvánosság nem is értesül róla – minek is, ez technológiai kérdés, az igénybe vevők számára a használható, biztonságos eszköz a fontos, nem pedig az, hogy ez miképp valósul meg.
De itt nem volt tesztidőszak.
Sem tervezés.
Sem józan ész.
Zavaros víz, orvhalászoknak jó.
