Hirdetés

Orwell hazája beteljesíti írója vízióját – minden telefonbeszélgetést logolnak

Hirdetés


Jacqui Smith, A Belügyminiszter

Nagy-Britanniában egy új rendelet értelmében szeptember 30-ától kötelező a telefonhívások és a szöveges üzenetek adatainak rögzítése, mind a vezetékes, mind a mobiltelefonálást illetően, s ezeket az adatokat egy éven keresztül meg is kell őrizni – ráadásul mindezen információkat összesen körülbelül 700 köztestület számára elérhetővé is teszik, beleértve a rendőrséget és az önkormányzatokat is.

A brit Belügyminisztérium kommentárja szerint a lépés elkerülhetetlen volt a bűnözési hullám és a terrorfenyegetés miatt, ám ígérik, hogy a rögzített adatokat nem fogják „elolvasgatni”, mivel nem a hívások tartalmát, hanem „csak” idejét, helyét rögzítik. A júliusban, Jacqui Smith belügyminiszter rendeletével életbe lépett új szabályozás egy korábbi törvényen (Regulation of Investigatory Powers Act 2000) alapul – a másik hivatkozási alap az Európai Unió idevágó direktívája –, s a Nagy-Britanniában működő összes telekommunikációs cégre vonatkozik.

Hasonló megfigyelésre már eddig is volt példa a Szigeteken, ám a korábbiakban, 2004 óta a cégek önként adták át az adatokat – ha még elérhetőek voltak –, amennyiben a kormányzati szervek felkeresték őket – még az alapos indoklást sem várták el –, ám az egyéves megőrzési kötelezettség új elem.

Tony McNulty, a belbiztonságért és a terrorizmus elleni védekezésért felelős miniszter a BBC egyik rádiójának adott interjújában elmondta, hogy három megfigyelési szintet különböztetnek meg. Az első esetében csak a telefon tulajdonosát kívánják azonosítani, a második szinten kíváncsiak az adott számról indított hívásokra, a harmadik esetében pedig a fogadott hívásokat, illetve a beszélgetés helyszínét is ellenőrzik. Az adatokhoz való hozzáférést egy hivatali hierarchia szabályozza, mint a házkutatás esetében, engedély kell hozzá egy felügyelő szervtől, személytől.

S ez még nem a végleges állapot: a brit kormány azt tervezi, hogy 2009-ig hasonló logolási kényszert írnak elő az internetszolgáltatók számára is, vagyis a netes szörfölés, az internetes telefonálás és a e-mailezés hasonló adatait is rögzíteniük és tárolniuk kell a szolgáltatóknak.

A brit polgárjogi szervezetek hangos felháborodással fogadták az intézkedést, s komoly ellenakciókba kezdtek.

Amint arról korábban mi is beszámoltunk, az EU direktívája szerint a szolgáltatóknak Európa-szerte legalább fél, de legfeljebb két évig kell tárolnia a vezetékes és mobilhívások, valamint az internet-hozzáférések felhasználók azonosítására alkalmas adatait. Az egyes tagállamok kormányai a megszabott intervallumon belül maguk dönthetnek a megőrzési idő hosszáról – a britek most tettek eleget e kötelezettségüknek. Hazánkban a 2004-ben hatályba lépett elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (EHT) kötelezi a szolgáltatókat arra, hogy a felhasználót azonosító adatokat három évig megőrizzék.

Azóta történt

Előzmények