Magyarország leglátogatottabb portálja, az origo.hu tegnap jelentette be, hogy új szolgáltatást indít, Postr (ejtsd: poszter) néven új blogmotort helyeznek üzembe.
Hirdetés
Ha valaki a – stílusosan blogban közölt – híradás után kívánja megérteni, hogy miről is van szó, sokra nem megy, ugyanis a marketingszöveg teljesen kiszipolyozza az érdemi mondanivalót: „2010 nyarán Postr néven blogmotort indít az Origo, amely egyaránt kiszolgálja a hagyományos és mikroblog formátumokat, a webes és mobilos felületeket, és egységes szerkezetben teremt lehetőséget arra, hogy a közösségi érdeklődés pillanatok alatt felemelhessen új szerzőket vagy témákat. Ehhez teremt csatornát az [origo] tartalomportfólió oldalain és az iWiW sokmilliós közönsége előtti megjelenés integrált lehetőségével. A Postr második generációs blogszolgáltatás: úgy tervezték, hogy a mai tartalom-előállítási szokásokhoz igazodjon és kihasználja a social media egyre nagyobb szerepét.”
Az a gond, hogy a felhasználó akkor sem lesz sokkal okosabb, ha részleteiben is megnézi a fejlesztéseket. Az első gondolat az, hogy az évek óta tartó elsőség miatt kissé ellustult origo.hu végre igyekszik behozni a közösségi médiában való lemaradását a sokkal dinamikusabban fejlődő index.hu-hoz képest. Ez egyrészt igaz, másrészt picit téves. A Twitter és Thumblr sikerére hivatkozó indoklás jogos, hiszen a blogkultúra legújabb tendenciáira reagál, de ebben messze-messze az index.hu mögött járnak. Az viszont kihívás és az egészséges versenyhelyzet létrehozására utaló törekvésnek tűnik, hogy a Postr már eleve többplatformos technológiaként lép fel: „a bejegyzések változatos eszközökkel hozhatók létre (bejegyzésszerkesztő, bookmarklet, e-mail, SMS, több mobilkliens), a blogok megjelenése sablon-alapú, és widgetekkel bővíthető, támogatott a többszerzős blog, a kommentelés és a kommentek moderálása, természetes a kiterjedt feed-támogatás, a rendszerhez pedig komoly statisztikai modult is kapnak a blogtulajok […] A mobiltelefont tartalomelőállító eszköznek is tekintő felhasználók iPhone, Android és natív okostelefonos kliensek közül választhatnak, de SMS-ben és emailben is posztolhatnak, a blogsablonoknak pedig eleve létezik mobilképernyőre optimalizált változata”.
A sajtótájékoztatón kiderült, hogy az iWiW-ben (ahol most tárhelybővítést hajtottak végre) komolyan bíznak a tulajdonosok, s bár tisztában vannak a Facebook által teremtett konkurenciával, a szolgáltatásbővítéssel épp azt akarják elérni, hogy lokálisan mégis az iWiW maradjon az első számú közösségi oldal. (Ez sem új dolog, az index.hu vezetője, Uj Péter már jó ideje emlegeti azt a „szinergiát”, a különféle típusú honlapok összekapcsolását, egymást erősítő hatásainak „kigyúrását”, ami a lapcsoport sikeres működését lehetővé teszi).
A Postr bevezetésével és működtetésével a „jó szerzőknek” nemcsak azt biztosítanák, hogy a tekintélyesebb oldalakon is megjelenjenek, hanem kilátásba helyezték az anyagi díjazást is: „A blogszolgáltatásban született tartalmakat összetett automatizmus értékeli, s az így nyert index alapján egy tízszintű hierarchiába sorolja a blogokat – ez némiképp emlékeztet a Tumblr által népszerűvé tett, tumblaritynek nevezett népszerűségmérő eszközre. Az értékelés paraméterei közé tartozik többek között az olvasottság, a kommentek, like-ok és reblogok száma, a posztok megjelenésének gyakorisága, a külső hivatkozások mennyisége és még több más tulajdonság mérése is. Az így nyert besorolás két dolgot határoz meg: egyrészt az adott tartalom az [origo] portfólió mely részein jelenhet meg ajánló formájában, másrészt a blog felületeinek értékesítéséhez nyújtott támogatás formáját is befolyásolja. A blogger dönthet úgy, hogy nem szeretne hirdetést látni az oldalain, de ha mégis megpróbálkozna a pénzkereset ezen formájával, és a blogja el is ér egy bizonyos népszerűséget, több lehetőség közül választhat: saját maga értékesítheti a felületeket (linkhirdetés vagy akár banner formájában is), vagy rábízhatja magát az [origo] Adhouse-ra is, utóbbi esetben osztozva a bevételeken”.
A Postr meghívásos bétatesztje június 3-án kezdődik, az érdeklődők a www.postr.hu oldalon jelentkezhetnek tesztelőnek. A blogmotor nyilvános indulása a tervek szerint 1-2 héten belül várható.
Az Origo lépett most, ám nem a többiek elé, ahogy a személyi változások után várhatta az ember, hanem utánuk. Kérdés, hogy mindez elegendő lesz-e a gazdasági sikerhez.