Az Egyesült Államokban a múlt héten kezdődött a Martha Marcy May Marlene című film országos promóciója. Az idei Sundance Filmfesztiválon a legjobb drámai rendezés díját begyűjtő és egyébként csak októbertől vetített mozi forgalmazója merész húzással kizárólag olyan plakátokat és reklámanyagokat vet be a kampányban, amelyek egy hatalmas QR-kódot tartalmaznak – ezekbe az előzetesekre mutató linkeket ágyazták be. A kétségkívül figyelemfelkeltő akció merésznek azért mondható, mert jelenleg az amerikaiak körülbelül 26 százaléka rendelkezik csak a kód olvasására leggyakrabban használt eszközzel, okostelefonnal, de e csoportnak is csupán 18 százaléka szokott QR-kódot szkennelni.

A kampány mégis jellemző lenyomata a Japánban az 1990-es évek elején kitalált és kezdetben javarészt csak ott használt QR-kód gyors globális terjedésének. A hétköznapi felhasználásnak határozott lendületet adott a kamerás okostelefonok utóbbi években folyamatosan erősödő népszerűsége. Ezek egy részén – például a Symbian- vagy Android-alapú modelleken – gyárilag található QR-kód-olvasó alkalmazás, de mindegyikre telepíthető ingyenes vagy megvásárolható app, melyekből az összes platformon elérhető jó néhány. Magyarországon az idén várhatóan egymillió ilyen mobil fogy majd, nem véletlen, hogy a kód használata lassan itthon is mindennapinak mondható: hirdetéseken, újságokban, weboldalakon egyre gyakrabban találkozhatunk a jellegzetes fekete-fehér mintás négyzettel.

Big in Japan

A QR-kódot egy japán társaság, a Toyota-csoport autóalkatrészeket gyártó leányvállalata, a Denso Wave fejlesztette ki 1994-ben. A cél egy olyan azonosító kidolgozása volt, amely az akkor már 20 éve használt egydimenziós vonalkódnál több információt képes tárolni kis területen, több karakterkészletet támogat, és ahhoz hasonlóan egyszerűen, gyorsan beolvasható. A problémára a kétdimenziós (ún. mátrix)kód volt a megoldás: ez nemcsak lineárisan egymás mellé helyezett információhordozó vonalakból áll, mint a hagyományos vonalkód, hanem mind a vízszintes, mind a függőleges tengely mentén hordoz adatokat.

A japán vállalat az 1994-re elkészült megoldást a gyors dekódolhatóságra utaló Quick Response Code elnevezés rövidítésével QR-kódnak nevezte el, és az általa gyártott termékek azonosítására és követésére kezdte használni. Nem ez volt az első kétdimenziós „vonalkód”: az 1990-es évek elején számos hasonló megoldás született, javarészt az Egyesült Államokban, de a japán változat azoknál több adat tárolására alkalmas. Informatikai vonatkozású adalék, hogy a Microsoft is fejleszt ilyet High Capacity Color Barcode néven: ez színes háromszögeket használ az adatok tárolására.

Gyakran használt vonalkódtípusok, a jobb szélen egy QR-kód

A QR-kódban az információhordozó pontokat moduloknak hívják, a legnagyobb, 177×177 modulból álló ún. version 40 mátrixban – legalacsonyabb szintű hibajavítás mellett – 7089 szám, 4296 alfanumerikus karakter, 2953 8 bites byte vagy 1817 kandzsi tárolható. A nem ipari felhasználásban elterjedtebb, kisebb méretű verziók jellemzően 10–120 karaktert tartalmaznak.

Előnyös tulajdonsága, hogy a három sarkában látható pozicionáló mintáknak köszönhetően tetszőleges szögből, akár a feje tetejére állítva is szkennelhető, illetve bizonyos szintig hibatűrő. A japán fejlesztők által alkalmazott Reed-Solomon hibajavító algoritmusnak köszönhetően a kódszavaknak legfeljebb 30 százaléka állítható helyre egy sérült vagy koszolódott nyomatról, de a négy választható hibajavítási szint közül a leggyakrabban a Level L-t alkalmazzák, mely 7 százalékos helyreállítást tesz lehetővé.

A hibatűrő képességének köszönhetően a szabvány kreatív dizájnok számára is teret enged, tehát nem kell feltétlenül a fekete-fehér modulokban gondolkodni. Ezek közül néhány sikerültebbet mutatott be nemrég a Mashable.

A 2000-ben ISO-szabvánnyá vált QR-kód szabadalmi jogai a Denso Wave tulajdonában vannak, de a japán vállalat lemondott ezek érvényesítéséről, így a technológia licencmentesen, szabadon használható. A szabványosítás és az ingyenesség segítette a Japánban gyorsan népszerűvé váló megoldás nemzetközi terjedését, mely az utóbbi években az okostelefon-boomnak köszönhetően vett lendületet.

Híd a két valóság között

A QR-kód bármilyen hosszabb-rövidebb adatsor tárolására alkalmas. Az újságokban, reklámokban, weboldalakon megjelenő mátrixokba jellemzően weblinkeket kódolnak, amelyek az adott tartalomhoz adnak bővebb információt, videót, de például a kínai vasút a vonatjegyeken is ilyen kódokat használ. A lehetőségek – még ha a karakterek száma nem is – gyakorlatilag határtalanok.

Néhány lehetséges felhasználást mutat be a hazánkban QR-kódra épülő megoldásokat kínáló MegaGlobal Kft. egyik weboldala, melyen egy kódgenerátor is található. A cég nemrég egy új szolgáltatást is indított: QR-bélyegzőket készítenek cégeknek és magánembereknek.

Pandur Imre ügyvezető szerint ma még megjósolni is nehéz, hogy a telefonok és a szoftverek fejlődése milyen új lehetőségeket nyit meg. Például termékek csomagolásán vagy közvetlenül, vagy internetes elérhetőséggel kódolhatók a felhasználásra vonatkozó információk (összetétel, összeállítás, szavatosság, tárolás, szállítás stb.). Tévés nyereményjátékoknál, szavazásoknál elég lenne a képernyőről leolvasni a megfelelő QR-kódot, és már lehetne is küldeni az sms-t – ugyanez a megoldás működhet akár ételrendelésnél is. Vagy egy kiskereskedelmi üzlet kódjának leolvasása után megjelenhetnek az aktuális akciók, elérhetőségek, nyitva tartás, melyek azonnal kapcsolódhatnak a telefon naptár- vagy útvonaltervező funkciójához – villant fel egy újabb lehetőséget.

Pandur úgy gondolja, hogy a hagyományos személyi számítógépeket – beleértve a notebookokat is –, idővel teljesen ki fogják váltani az okostelefonok és az azokhoz hasonló hordozható számítógépek. „Minden olyan gyakorlatban hasznos lehetőség, amely az okostelefonok használati lehetőségeit szélesíti, hozzájárul az információs társadalom fejlődéséhez. A QR-kód pedig a virtuális világ és a mindennapi fizikai valóság között rohamosan növekvő különbségek ellenére képes a híd szerepét betölteni” – mondja.