Hirdetés

Mexikó teljes szavazói adatbázisa elérhető volt a netről

Biztonsági kutatók jelentésére alapozva írta meg a Scientific American pénteken, hogy Mexikó összes szavazópolgárának személyes adatai megtalálhatóak voltak az Amazon egyik szerverén, egészen a hét végéig.

Hirdetés

A beszámoló szerint összesen körülbelül 87 millió ember neve, címe, születési dátuma, azonosító száma szerepelt az adatbázisban. A lista 2015 februárja óta biztosan a szerveren pihent, de arról egyelőre semmit nem tudni, hogy miképp került oda, illetve azt sem tudni, kinek volt hozzáférése az adatokhoz – csak annyit, hogy nem biztonságosan tárolták őket.

Az adatbázist a MacKeeper alkalmazásgyártó biztonsági kutatója, Chris Vickery fedezte fel – az a szakember, aki azzal szerzett magának nevet, hogy tavaly decemberben felfedezte, hogy az interneten hasonló módon elérhetőek 190 millió USA-szavazó adatai.

A mexikói választási hatóság megerősítette Vickery bejelentését pénteken, és közölték, hogy vizsgálják a történteket. Mivel a mexikói törvények szerint a választási bizottság köteles a választói adatbázist átadni az országban működő pártoknak – jelenleg kilenc ilyen van –, erős a gyanú, hogy a felelős közülük kerülhet ki.

Az Amazon felelőssége ez esetben nem merülhet fel (ők csak tárhelyet adtak egy ügyfélnek), a problémát az okozza, hogy az adatok könnyen, nyilvánosan elérhetőek voltak, semmilyen titkosítással vagy azonosítási mechanizmussal nem voltak védve.

Azóta történt

  • Az tündöklő hírnév

    A biztonsági szakember dobott már néhány nagyot, de lehet, hogy most csak médiafelhajtást akart magának.

Előzmények