Még idén elindítja fizetős kvantumprogramját az IBM

A világ első univerzális kereskedelmi kvantum-számítástechnikai szolgáltatását indítaná el az IBM az idén, jelentette be a vállalat hétfőn. Az IBM Q díjazás ellenében lesz elérhető az interneten keresztül. A közlemény szerint a rendszer kulcsfontosságú lesz a kvantumgépek piacának fejlődésében, melyek olyan bonyolult számításokat képesek elvégezni, melyeket hagyományos számítógépekkel képtelenség.

Az IBM jelenleg is ingyen elérhető Quantum Experience (QE) tudásbázisára építve indul az új projekt. Jerry Chow, az IBM kvantum-számítástechnikai labor vezetője azt mondja, a 2016 májusában indított QE tapasztalatai alapján kezd kiépülni egy közösség és ökoszisztéma, ideje tehát pénzt keresni az elmúlt tíz hónap tanulságait levonva.

Az IBM egyelőre nem árult el pontos dátumot az indulással kapcsolatban, ahogy azt sem részletezték, pontosan milyen erőforrás áll majd rendelkezésre, vagy hogy mennyibe fog kerülni az IBM Q használata. Azt viszont állítólag már tudják, hogy kik lesznek az első ügyfelek.

Amikor tavaly a vállalat elindította a Quantum Experience programját, sokan egyszerű reklámfogásként tekintettek rá. Ezzel szemben több neves fizikus, például a Maryland College Park Egyetem ion-csapdás laborját vezető Christopher Monroe szerint igenis nagy dolog, csak érteni kell a működését és ki kell tudni szakadni a hagyományos számítógépek működési elvének ketrecéből. Isaac Chuang (Massachusetts Institute of Technology Cambridge) pedig azt mondja, a legnagyobb kihívás, hogy a kutatók olyan algoritmusokat írjanak, amik valódi, tökéletlen hardveren is eredményeket hoznak.

Azóta történt

Előzmények