Lenyomja a PDA-t az okos telefon

Hirdetés

Egyre jobban terjednek a kézi számítógépekről, azaz PDA-król (personal digital assistant), illetve okos mobiltelefonokról elérhető vállalati alkalmazások, és e termékfajták értékesítési adatai szerint a kettejük harcának eredményeként valószínűleg az utóbbi szerez domináns pozíciót a piacon. A nagy-britanniai Canalys tanácsadó adatai szerint az okos zsebik értékesítése 115 százalékkal nőtt 2004 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, miközben a PDA-k csak egy százalékot tudnak felmutatni ugyanebben az összehasonlításban. Bár a hagyományos mobitelefonok évi 600 milliós globális forgalmán belül szerény arányt képvisel az okos készülékek 40 milliós mennyisége, a mobilgyártók nagy reményeket fűznek az utóbbiak iránti kereslet felfutásához, minthogy e termékeik ára jóval vastagabb profitrátát tartalmaz, mint az olcsóbb mobiloké. "Az okos telefonok piaca még mindig viszonylag kicsi, de az már nyilvánvalóvá vált, hogy ez a terület lesz a jövőben a piac leggyorsabban növekvő szegmense" – idézi a Financial Times Matti Alahuhtát, a Nokia elnökhelyettesét.

Köszönhetően a Symbian operációs rendszer kevéssé elterjedt voltának, biztonsági problémák fel sem merülnek a Nokia új okos mobiltelefonjával kapcsolatban. Annak ellenére sem, hogy segítségével a vállalat munkatársai a cég irodáinak falain kívülről férnek hozzá a belső információkhoz – állítja Susan Macke, a finn óriás vállalati megoldásokért felelős elnökhelyettese. Öröme azonban korai, mivel a hetekben fedezték fel a Symbiant futtató eszközöket támadó első vírust.

A finn mobilóriás 1,7 millió okos készüléket szállított ki partnereihez az első negyedévben, ami 78 százalékos növekedés az egy évvel korábbi első három hónaphoz képest – állapítja meg a Canalys. Ezzel szemben a vezető kézigép-gyártó, a PalmOne eladásai 9 százalékkal, egymillió darab alá csökkentek ugyanebben az időszakban. A japán Sony, miután egy év alatt 45 százalékkal esett vissza a kereslet irántuk, beszüntette PDA-i árusítását Európában és az Egyesült Államokban.

A kézi komputerek népszerűségének csökkenése régiónként különböző. Európában a mobiltelefonok adják a hordozható eszközök forgalmának kétharmadát, ám Ázsiában még jelentősebb a térhódításuk. Ott a hagyományos mobil-számítástechnikai eszközök részesedése mostanra 53 százalékról 27-re esett e részpiacon. A PDA-k az Egyesült Államokban tartják magukat a legjobban, ahol még mindig többet adnak el belőlük, mint az okos telefonokból, igaz, az összes nagy teljesítményű mobileszköz értékesítésén belül az utóbbiak aránya 10-ről 23 százalékra ugrott az elmúlt egy évben.

Korábban úgy tekintettek az okos zsebtelefonokra, hogy azok csupán gyengécske helyettesítői lehetnek a kézi számítógépeknek a mobileszközökről elérhető vállalati it-alkalmazások igénybevételében. Az utóbbi idő technikai fejlesztései megcáfolni látszanak ezt a tételt. A Nokia például nemrégiben mutatta be a Symbian operációs rendszer új változatát, amely a korábbinál sokkal magasabb szinten támogatja az ilyen alkalmazások használatát. Ennek segítségével a mobiltelefonról lehet e-mailezni, össze lehet hangolni a vállalati adatbázis és a kézi berendezés adatait és lehet szörfözni a céges informatikai hálózaton.

Azóta történt