Kaput nyitott a Microsoft a virtualizációban

Hirdetés

Változtatott eddigi üzleti filozófiáján a Microsoft a szervervirtualizáció területén: bejelentették, hogy a Virtual Server támogatni fogja több Linux-disztribúcióhoz tartozó operációs rendszer úgynevezett „quest”-ként való futtatását. Ezenkívül a bostoni LinuxWorld konferencián az is elhangzott, hogy ingyen letölthető mostantól a Virtual Server 2005 R2 Enterprise Edition (eddig a négyprocesszoros rendszerekig használható Standard változatot 100 dolláros áron forgalmazták), valamint belefogtak a nyílt forrású Xen termék fejlesztőivel egy munkába, amely azt célozza, hogy a piacvezető VMware ESX termékére is rövidesen megfelelő alternatívát tudjanak kínálni. Ez a fejlesztés annál is inkább sürgős lehet, mivel köztudomású, hogy az AMD és az Intel új processzoraiban beépített virtualizáció-támogatás található, és ez szintén jelentősséggel bír a technológia elterjedésében, hiszen így már nem csak szoftverek, hanem hardveres megoldások útján is elfogadott lesz a virtualizáció.

A redmondiak 24 órás támogatást fognak nyújtani azoknak a felhasználóknak, akik a Virtual Server 2005 R2-vel együtt futtatják majd a Red Hat és a Novell Linuxát, ezentúl azt is tervezik, hogy olyan modulokat biztosítanak, amelyek elérik, hogy a Linux-vendégek az MS termékével hatékonyabban működjenek, mint más környezetben. A hozzáadott modulok egérrel és kijelző-vezérlőfunkciókkal, SCSI lemezemulációval és „guest-host” szinkronizálással is besegítenek a gondtalan működésbe.

Hirdetés

Előzmények