Hirdetés

Kibertámadás ért egy izraeli kórházat

Izraelben gazdasági célú, az adatok visszaszolgáltatását váltságdíjhoz kötő kibertámadás érte a Haderán lévő Hillel Jafe kórházat – jelentette a helyi média csütörtökön.

Miki Dudkevitz, a kórház igazgatója a katonai rádióban azt mondta, hogy a támadás megindításakor azonnal, már szerdán elszigetelték a kórház számítógépes rendszerét a külvilágtól, s azóta visszatértek a papíralapú ügyintézéshez, csak a legszükségesebb életmentő műtéteket végzik el és csak a sürgős eseteket fogadják. Megfelelő módon működnek a röntgen- és a CT-gépek, de a képeket korábban azonnal egyenesen elküldték a vizsgálatot kérő kezelőorvos számítógépére is, jelenleg pedig csak helyben tárolják.

Hirdetés

Dudkevitz azt is elmondta, hogy emberéleteket is veszélyeztethet a kibertámadás, mert a korábban automatikusan rendelkezésre álló információk, köztük a páciensek esetleges allergiás válaszreakciónak listái nélkül kell működniük, de ezt fokozott odafigyeléssel, az ápoltaktól nyert információval pótolják. Az igazgató hangsúlyozta, hogy eddig is jelentős összegeket költöttek adatvédelemre, és egy nemrégiben végzett ellenőrzésen a megfelelően biztosított kórházak közé kerültek.

A 12-es kereskedelmi tévé híradása szerint Izrael legjelentősebb kibervédelmi szakértői, köztük a Check Point nevű, ismert amerikai-izraeli kiberbiztonsági cég szakemberei végzik a számítógépes rendszer védelmét, és próbálják visszanyerni az elrabolt, de remélhetőleg biztonsági mentéssel több szerveren is megőrzött adatokat.

A televízió képsorai szerint jelenleg több osztályon kézzel jegyzik fel az adatokat, a már régen elfeledett indigóval készítenek másolatokat, s mindez jelentősen lassítja a kórház működését.

Nacham As, az egészségügyi minisztérium igazgatója fokozott figyelmet kért az eset nyomán az összes izraeli kórházigazgatótól, és kifejtette a rádióban, hogy a minisztérium kiberosztályának szakértői szerint nem lehetséges a százszázalékos kibervédelem.

Még nem tudják, hogy ki hajtotta végre a támadást, de minden bizonnyal anyagi érdekek vezették, várhatóan váltságdíj ellenében szabadítják csak fel a leblokkolt számítógépes rendszert. A támadók már jelentkeztek, de egyelőre nem közölték követeléseiket. Ez a hackercsoport korábban hasonló támadást hajtott végre egy amerikai kórház ellen.

Előzmények