Hirdetés

Tízmilliárdért épít hálózatot Magyarországon a Huawei

A közeljövőben további jelentős értékű beruházásokra készül Magyarországon a hazánkban tíz éve jelen lévő Huawei Technologies Hungary, és ebből az alkalomból Bin Yun Song (Pin-jün Szung), a vállalat leköszönő vezérigazgatója sajtótájékoztató keretében értékelte a Huawei 2014-es üzleti évét, ismertette a társaság eredményeit és jövőbeli terveit, és ezzel egy időben átadta a stafétabotot az új vezérigazgatónak, Zheng Wei Fengnek (Cseng-vej Feng).

Hálózatfejlesztés

A cég bejelentette, hogy tovább erősíti pozícióját Magyarországon: a vállalat 140 ezer háztartásban épít ki országszerte optikai kábeles vezetékes távközlési hálózatot 2016. június végéig olyan régiókban is, ahol eddig nem használtak széles sávú internetet. A beruházás értéke közel 10 milliárd forint.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a vállalat leánya az eltelt 10 évben dinamikus fejlődést tudhat magának: a cég 200 millió eurót (mintegy 65 milliárd forintot) fektetett be Magyarországon, amivel a második legnagyobb kínai befektetővé vált hazánkban. Termékeit és szolgáltatásait jelenleg Magyarország lakosságának a fele használja, és a Huawei az ügyfelei között tudhatja Magyarország valamennyi nagy távközlési szolgáltatóját is. A magyar leányvállalat az alapítása óta fontos bázisává vált a cég globális működésének: 2009-ben az anyacég hazánkban hozta létre Európai Ellátó- és Logisztika Központját (ESC). Itt gyártják, és innen szállítják ki az okostelefonok kivételével a vállalat portfóliójában szerepelő valamennyi terméket közel 55 célországba. Szintén Magyarországon kezdte meg működését tavaly a Huawei internetalapú televíziózás technológiai megoldásainak fejlesztésével foglalkozó nemzetközi innovációs központja is.

2014 jó év volt

A magyar kirendeltség történetének eddigi legnagyobb forgalmát könyvelhette el 2014-ben: a teljes forgalom 36-38 milliárd forint között alakult, amely 18 százalékos növekedést jelent a korábbi üzleti évhez képest. A Huawei három üzletága közül változatlanul a távközlési szolgáltatók üzletága (Huawei Carrier Network) teljesített legjobban a Magyarországon.

A hazai leányvállalat sikeres működését bizonyítja az is, hogy a közelmúltban a gyártás és a logisztika mellett új régiós feladatokat is kapott az ország: a Huawei ide helyezte az európai kontinens visszáru kezelését, az alkatrész-ellátását és a javítását is. Az új feladatok gyorsabb és hatékonyabb ellátása érekében a vállalat úgy döntött, hogy megkezdi magyarországi tevékenységének átszervezését is 2015-ben.

A Huawei Technologies Hungary közvetlen alkalmazottainak száma 2014-ben 250 fő volt, akik jórészt a budapesti központban dolgoznak, ahova a vállalat további 40 fő felvételét tervezi 2015-ben. Az Európai Ellátó Központ üzemeltetése partnercégeken keresztül zajlik, több mint 2000 embernek biztosítva a megélhetést.

Intenzív üzleti tevékenysége mellett a cég tehetséggondozó programokat indított Magyarországon 2011-ben az infokommunikációs technológia (IKT) és a gazdasági területen tanuló egyetemisták gyakorlati oktatásának fejlesztésére. A vállalat ennek keretében összesen 150 millió forint értékű elkötelezettséget vállalt 2014. december végéig.

Új vezérigazgató

Zheng Wei Feng személyében új vezérigazgató érkezik a Huawei Technologies Hungary élére 2015 tavaszán. Az új vezérigazgató a kínai Zhejiang (Csöcsiang - (浙江) Egyetem matematika szakán végzett, és 15 éve dolgozik a vállalatnál különböző régiós vezető pozíciókban. A magyar vállalat élére a Huawei Hutchison hongkongi irodájából érkezik, ahol alelnökeként tevékenykedett. Bin Yun Song leköszönő vezérigazgató a cég brit képviseleténél folytatja tevékenységét.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények