Hirdetés

Hatvan éve épült az őskomputer

Tegnap volt 60 éve, hogy bemutatták megrendelői előtt az elektronikus számítógépek egyik őspéldányát, az Electrical Numerical Integrator and Computert, vagy közismertebb nevén az ENIAC-et. A teremnyi méretű monstrum több szempontból úttörő jelentőségűnek bizonyult, habár a számítások felgyorsítására már korábban is alkalmaztak nagy komplexitású szerkezeteket. A német Z3 még részben mechanikus működésű volt, a programalgoritmust pedig nem a fő memória tárolta, így ezt még nem is nevezik neumanni értelemben vett számítógépnek. A második világháborúban kódfejtésre használt brit Colossus már megfelelt ennek a kritériumnak, titkos, hadászati célú felhasználása (és csaknem valamennyi példányának megsemmisítése) miatt azonban nem volt megtermékenyítő erővel a számítástechnika polgári alkalmazására.

Az ENIAC projekt ugyancsak a háború alatt kezdődött: az Egyesült Államok hadserege 1942-ben rendelte meg a számítógépet, melyet a pennsylvaniai egyetemen J. Presper Eckert és John W. Mauchly fejlesztett ki. Az elektroncsövekből álló masinát 1946. február 14-én adták át, és végső, 1955. október 2-ai kikapcsolásáig fő feladata ballisztikai táblázatok készítése volt. Ugyan egy tesztüzem során a hidrogénbombával kapcsolatos munkába is besegített, ez azonban csak kivétel maradt, az ENIAC-et lényegében végig lövedékek röppályájának kiszámítására használták.

Az ENIAC modellként és kísérleti terepként szolgált a felhasznált alkatrészek továbbfejlesztéséhez, egyáltalán, a hatékonyabb számítógépek kialakításához, de mára nem sok minden maradt meg a számítógépekben ezekből a technológiákból. Az utókor szemszögéből legfontosabb érdemének talán az nevezhető, hogy szélesebb körben ismertté tette a számítástechnikát, az általános célú számítógépek jelentette előnyöket. A költségek csökkenésével néhány év múltán hasonló számítógépek jelentek meg a legnagyobb amerikai kormányzati hivatalokban, egyetemeken, majd kereskedelmi célokra is kezdték használni bankokban és más vállalatoknál – miközben a villogó lámpákkal teletűzdelt gépek belopóztak a sci-fi világába, ezen keresztül pedig a köztudatba is.


Forrás: U. S. Army

Az ENIAC 40 feldolgozóegységből állt, melyek mindegyike 60 cm széles, 70 cm mély és 270 cm magas volt; ezekhez járultak a kapcsolótáblák, a kártyaolvasó és -lyukasztó modulok. Az egész szerkezet mintegy 27 tonnát nyomott és 17 468 elektroncsövet tartalmazott, fogyasztása 170 kilowatt körül volt. Az ENIAC egy összeadást vagy kivonást 0,2 ms alatt végzett el, szorzáshoz 2,8, osztáshoz 24 ms-ra volt szüksége, egy gyökvonás pedig 300 ms-nál is tovább tartott. Az architektúra legnagyobb fogyatékossága kezdetben az volt, hogy a parancsokat nem memóriában tárolta, így minden algoritmushoz újra kellett kábelezni az egységeit. Neumann János elgondolása alapján azután 1948-ban kiegészítették egy parancsmemóriával; számítási kapacitása ugyan ezzel hatodára esett vissza, az átprogramozás lerövidülése miatt azonban így is gördülékenyebbé vált a munka.

A legnagyobb üzemeltetési problémát az elektroncsövek kiégése okozta, emiatt külön diagnosztikai áramkörök segítették a hibaforrások felkutatását. Arra is rájöttek, hogy a be- és kikapcsolások többet ártanak a csöveknek, mint a folytonos üzem, így az ENIAC élete nagy részét ébren töltötte – rendelkezésre állása a korban nagyon jónak számított, hetente csupán néhány órányi kieséssel működött.

Az ENIAC utóélete kevésbé dicsőséges: a 60-as évek végén hosszú időn át húzódó jogvita robbant ki az ENIAC szabadalma körül, végül megállapították, hogy Eckert és Mauchly több alapötletet John V. Atanasoff számukra is ismert ABC rendszeréből merített, így a szabadalmat utólag érvénytelenítették.

  • Kapcsolódó cégek:

Előzmények