A Google önkénteseket keres panorámaképek készítésére

Tegnapi híradásunkban már megemlítettük, hogy a dubaji Kalifa-torony panorámaképeinek elkészítésekor egy speciális, a Google által fejlesztett eszközt, a Street View Trekkert használták. Ez alapjában véve ugyanolyan különleges kamera, mint amilyet a projekt autóin is használnak, ám kisebb, és úgy van megtervezve, hogy egy ember a hátán tudja hordozni, így olyan helyekről is lehet felvételeket készíteni, ahová autóval nem, vagy nehezen lehetne eljutni.

A Google nem véletlenül mutatta be a Trekkert a tegnapelőtti blogbejegyzéseben, ugyanis egy nappal később jelentette be a hivatalos blogban Deanna Yick, a Street View programmenedzsere, hogy globális akciót, egy pilot programot indítanak, melynek keretében olyanokat keresnek, akik szívesen segítenék a fényképezési munkát azzal, hogy bizonyos területeket, tájakat, helyeket bejárnak a Trekkerrel. Mint a programvezető leírja, ez a kezdeményezés egy folyamat része, melyben az a céljuk, hogy minél többen vegyenek részt a Google Térkép készítésében.

A jelentkezési űrlapból kiderül, hogy nem egyének, hanem nonprofit szervezetek, turistairodák, kormányhivatalok, egyetemek stb. jelentkezését várják. A hivatalos blogban be is mutatják, hogy miképp fog működni a program, ugyanis elsőként Hawaiion kerestek partnereket, akiket megtanítottak a Trekker használatára, így az ottani turisztikai hivatal munkatársai megkezdték a szigetek bejárását – természetesen a kb. 21 kilós kamerával a hátukon.

Mivel a program még tesztfázisban működik, a Google közli, hogy nem tudják minden jelentkezővel felvenni a kapcsolatot, de a lehetőség azért bárki számára nyitva áll.

Előzmények