Vezércsere a Google-nál

A tavalyi utolsó üzleti negyedév eredményeit ismertető, illetve a 2010-es év egészét értékelő gyűlésen a cég elnök-vezérigazgatója, Eric Schmidt (55) nem kis meglepetést okozott, amikor bejelentette, hogy átalakítják a vállalat vezetését, és április 4-étől már nem ő áll majd a cég élén, a pozíciót ekkortól az egyik alapító, Larry Page (37) tölti be, vagyis ő lesz a termékfejlesztésért és a technológiai stratégiákért napi szinten is felelős. A csúcspozíció iránt sohasem érdeklődő Sergey Brin (37), a másik alapító technológiai elnökként továbbra is a stratégiai projektekkel, illetve részben a termékfejlesztéssel foglalkozik majd. Schmidt ugyanakkor nem távozik a vezetőségből, a váltás után az igazgatótanács elnökeként egyrészt tanácsadóként segíti Page-et és Brint, emellett számtalan feladatot lát el, leginkább a Google üzleti kapcsolataiért, üzletvezetéséért felel majd.

Eric Schmidt, Larry Page és Sergey Brin (Fotó: Dzsoi Ito, CC)
Eric Schmidt, Sergey Brin és Larry Page (Fotó: Dzsoi Ito, CC)

Az érintettek kommentárjai azt a korábbi vélekedést igyekeznek erősíteni, hogy a 2001-ben elnök-vezérigazgatóvá kinevezett, a Sun Microsystemsnél és a Novellnél is vezetőként dolgozó Eric Schmidt afféle „tapasztalt felnőttként” segítette a tehetséges, de az üzleti életben még kevéssé járatos „gyerekeket”, ám azok felnőttek, így saját lábukra állhatnak, s erre az elhatározásra jutottak a „triumvirátus” tagjai a karácsonyi ünnepek idején – ahogy a Twitteren Schmidt tömören megfogalmazta: Nincs már szükség napi 24 órás gyermekfelügyeletre!

A változtatás valódi okát természetesen sokan szeretnék tudni, folynak a találgatások. A leginkább kézenfekvőnek az a feltételezés tűnik, hogy bár a Google változatlanul uralja a keresőpiacot, bevételei folyamatosan nőnek, ám a közösségi oldalak, főként a Facebook megerősödésével komoly vetélytársakat kapott, és ebben a küzdelemben a korábbitól eltérő stratégia kell. Ezt a feltételezést azonban Eric Schmidt a Reuters hírügynökségnek adott interjújában határozottan cáfolta: a változás „nem a versenytársak által kiváltott reakció”, hanem a döntéshozatal sebességének felgyorsítását szolgálja, ugyanis a jelenleg körülbelül 24 ezer alkalmazottat foglalkoztató cég tevékenysége oly szerteágazó, hogy ha nem elég hatékony a vezetés, akkor sok üzletág megszenvedheti ezt, visszaesik a fejlődésük.

Az üzleti beszámoló egyébként egészen kiváló eredményekről adhatott számot: 2010 negyedik negyedévében az előzetes várakozásokat jóval meghaladóan a Google nettó árbevétele (8,44 milliárd dollár) 26 százalékkal több volt, mint az előző év hasonló időszakában, s a nettó eredmény (2,54 milliárd dollár) is 29 százalékkal nőtt.

A vezetőváltás hírére a Google részvényei a zárás utáni, tőzsdén kívüli kereskedésben 1,3 százalékos emelkedéssel elérték a 635 dolláros értéket.

Azóta történt

Előzmények