Független európai felhőt indít az EU-ban az Amazon Web Services, ezt alapvetően a kormányzatok és a kiemelt ügyfelek használhatják majd (a szigorúan szabályozott ágazatokban).
Hirdetés
A független felhő EU-s szervereken tárolja az adatokat, amikhez csak EU-s AWS-dolgozók férnek hozzá a műveletek és a támogatás kapcsán is.
Az EU egy ideje igyekszik nyomást gyakorolni a biztonság és magánszféra kapcsán a tech szektorra, tavaly a közszféra felhőhasználatát is vizsgálni kezdték, több más felhős ügy között. Lényegében azonban a kormányzatok és a cégek is egyre inkább a nagy tech cégek adatközpontjait használják a nyilvános felhőkön keresztül, ahelyett, hogy saját infrastruktúrát építenének. Erre építve már a Microsoft és az Oracle is indítottak saját felhőt az EU-s kormányügyfeleknek.
Erre pedig nagy szükség is lehet, a Leonardo védelmi cég is épp most jelezte, hogy a jövő egyik kulcskérdése, hogy az EU-s országoknak lesz-e kormányzati irányítású felhője az érzékeny adatok tárolásához.
Ami pedig az Amazont illeti, a DSA törvénycsomag miatt most nyilvánosságra hozták, hogy az EU-ban több mint 181 millió felhasználójuk és több mint 150 ezer közvetlen foglalkoztatású dolgozójuk van.