A Symantec kutatói első ízben tártak fel közvetlen kapcsolatot az Apple iWork 09 és az Adobe Photoshop CS4 szoftverek kalózváltozatában rejtőző vírus és az IT-történelemben eddig ismeretlen Mac OS X-es zombihálózat között, amely a jelek szerint nemrégiben szolgáltatás-megtagadással járó támadásokat (DoS) vitt véghez. A szakemberek eddig két variánst fedezték fel, mindegyikük különböző technikával igyekszik a felhasználó jelszavát megszerezve átvenni az irányítást a fertőzött Mac felett.
Az iWork 09 és az Adobe Photoshop CS4 programok fertőzött példányai még januárban kerültek fel ismertebb torrentoldalakra, és népszerűségüknek köszönhetően gyorsan terjedtek a szoftverkalózok között (becslések szerint eddig legalább 20 ezren töltötték le őket.) A vírus írója nemes egyszerűséggel letöltötte mindkét termék eredeti próbaváltozatát, majd becsomagolt az állományok közé egy akkor még OSX.Trojan.iServices.A névvel illetett férget, amely – mint ahogyan az lenni szokott – automatikusan feltelepítette magát az egyébként probléma nélkül működő alkalmazásokkal együtt.
A Symantec mérnökei most arra figyelmeztetnek, hogy a fertőzött gépek az „első maces botnet létrehozására irányuló kísérletben” játszanak aktív szerepet: ez a blogbejegyzés például egy olyan PHP-szkriptet ismertet, amely egy ismeretlen weboldal ellen indít DoS-támadásokat. A cikk részletekbe menően tárgyalja a vélt botnet peer-to-peer motorját, fájlstruktúráját és különböző egyéb tulajdonságait. „Ez a kód azt mutatja, hogy alkotója a lehető legrugalmasabb és legkiterjedtebb megközelítést alkalmazta a programozás közben, így nem lennénk meglepve, ha hamarosan egy új, módosított variáns ütné fel a fejét a közeljövőben” – tették hozzá a Symantec kutatói.
Az ügy enyhe pikantériája, hogy az Apple tavaly télen egy ajánlást tett közzé a terméktámogatási oldalán, amely több vírusirtó egyidejű használatát javasolta a Mac számítógépeken azért, hogy „a vírusíróknak több alkalmazást kelljen megkerülnie, ami az egész víruskészítési folyamatot bonyolultabbá teszi.” Miután a szaksajtó felkapta a sztorit, az Apple eltávolította oldaláról a bejegyzést, mondván az „már nem aktuális” illetőleg „pontatlan.”
Hirdetés
Kiépülőben az első maces botnet
- Írta: Ifj. Zettner Tamás
- Forrás: ZDNet
- Kapcsolódó cégek:
- Apple
Azóta történt
-
Óriási botnetre bukkantak
1 millió 900 ezer élőhalott számítógépet számlál a frissen felfedezett botnet, az egész zombihálózat egyetlen bűnbanda markában összpontosul.
Biztonság 28
-
Megint rekordot döntött az Apple
Sosem volt még ilyen erős nem év végi negyedéve a vállalatnak, amely tovább dacol a válsággal. Az iPhone és az iPod is jól fogy.
Mérleg 11
-
Ingyenes lesz az első cloud-alapú vírusirtó szoftver
A Panda Security abszolút elsőként lövi fel a felhők közé saját fejlesztésű vírusirtóját. A cég azt ígéri, a termék használata egy petákba sem fog kerülni.
Szoftver 9
-
A vírusfertőzések mögött kulturális problémák állnak
180 ezer fertőzött gép, 1 millió 200 ezer naplózott IP-cím – ez a Torpig botnet mérlege. Friss elemzések alapján kutatók megkérdőjelezik a korábbi mérések pontosságát is.
Biztonság 24
Előzmények
-
A Conficker elérte célját: kiépült a világméretű botnet
Biztonságtechnikai cégek szerint már közel a végjáték: sok pénz vándorol majd a kiberbűnözők zsebébe.
Biztonság 104
-
Ballmer: indokolatlanul drága a Mac
A Microsoft-vezér szerint a mostani helyzetben kevesen hajlandóak „500 dollár felárat fizetni egy logóért”.
Mérleg 1419
-
A vállalati gépek öt százaléka zombi
A kártékony szoftverek mindössze felét fedezzük fel időben, még fél év elteltével is maradnak rejtve kártevők.
Biztonság 0
-
Rekordot döntöttek a vírusok
Az F-Secure jelentése szerint 2008-ban minden eddiginél több kártékony program fertőzte a világ számítógépeit.
Biztonság 2
Hirdetés
Percről percre
ma Dedikáltan jegyzetelésre szánt táblagépet próbáltunk ki, mely könyvolvasóként is megállhatja helyét.
ph A GB300-as gyorsító továbbra is a Grace CPU hű társa marad, jövőre pedig jönnek a nagyobb fejlesztések.
gp Britannia és Bagdad után a XVI. századi Japánba utazik az Assassin’s Creed-sorozat, a Syndicate epizódhoz hasonlóan két játszható karakterrel, valamint alaposan megújult játékmechanikával. Lássuk, mit tudnak a szamurájok!
ma Funkciók és hiányosságok kissé érthetetlen egyvelege e telefon lételeme.
gp Két legendás PlayStation-RPG tért most vissza, kellemes igényességgel felújítva, és ami talán még fontosabb, teljes egészében új fordítással ellátva.
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
- Minden megváltozik a Pixel 10 házában
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Honor Magic6 Pro - kör közepén számok
- Milyen processzort vegyek?
- A frissítési frekvenciához igazítja a képkockagenerálást az új Lossless Scaling
- iPhone topik
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- Politika
- PlayStation 5
- Suzuki topik
- További aktív témák...