Fertőzzön Macet 90 forintért!

Kiberbűnözők egy csoportja kész 43 amerikai dollárcentet fizetni minden egyes megfertőzött Macért – állítja Dmitry Samosseiko, a Sophos biztonságtechnikai cég kutatója. A szakember a Genfben megrendezett Virus Bulletin 2009 konferencián figyelmeztetett az egyre növekvő veszélyre: a közelmúltban éppen kamu videolejátszó szoftvereken keresztül támadó bűnözők esete csak egy újabb példa arra, hogy az Apple számítógépei is célpontok.

A prezentációban hangsúlyos szerepet kapott az orosz hátterű Partnerka-csoport tevékenysége, mely hamis gyógyszereket forgalmazó weboldalak kéretlen levelek útján történő népszerűsítéséből és Windows-felhasználókat támadó színlelt víruskereső alkalmazások (ún. scanware-ek) terjesztéséből több százezer dolláros jövedelmet harácsolt össze eddig. A Sophos nyomozása feltárta, hogy a bűnbandának ugyanakkor létezik egy maces rendszereket kipécéző ága is, mégpedig a „kodek-partnerka” néven aposztrofált kör; ez egyrészt a kamu maces szoftverek egyik melegágya, másrészt a fertőzött gépek kereskedelmére épített „partnerprogram” is egyben.

A korábban (szerencsére) felszámolt mac-codec.com portál iskolapéldája volt az ál-maces alkalmazásokon alapuló nyerészkedésnek, mondta Samosseiko. Az oldal mögött álló csoport 43 dollárcentet fizetett bárkinek, aki különféle kamu videolejátszó alkalmazások segítségével megfertőzi az Apple számítógépeit – a piszkos munkát tehát nem csupán a sötét oldalon álló hackereknek ajánlgatták, hanem egy mezei felhasználó is beszállhatott a bizniszbe. A Mac eltérítéséhez elegendő volt a programot csalinak elhelyezni egy honlapra vagy ravasz módon beszúrni egy legitim felületre – ha az áldozat bekapta a horgot, az máris 43 centtel gazdagította a kiberkalózt.

A Sophos aggódik a kialakult helyzet miatt. A szakemberek egyetértenek abban, hogy az anyagi haszonszerzés reményében gründolt kiberbűnözői csoportok száma egyre növekszik, ráadásul azok a maces felhasználók, akik szerint biztonsági szoftverekre csak a Windowst futtató kollégáiknak van szükségük, egyre nagyobb fenyegetettségnek vannak kitéve a weben. Mint áprilisban beszámoltunk róla, a Symantec kutatói közvetlen kapcsolatot találtak az Apple iWork 09 és az Adobe Photoshop CS4 szoftverek kalózváltozatában rejtőző vírus és az IT-történelemben eddig ismeretlen Mac OS X-es zombihálózat között, amely ráadásul szolgáltatás-megtagadással járó támadásokat (DoS) vitt véghez.

Azóta történt

Előzmények