- Bittorrent topik
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Microsoft Edge (a Windows Internet Explorer utódja)
- Mesterséges intelligencia topik
- Folyamatosan hazudott a bitcoin állítólagos feltalálója
- Vírusirtó topic
- Windows 11
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Milyen routert?
- ASUS routerek
Új hozzászólás Aktív témák
-
Penge_4
veterán
Ebben az a szopás, hogy aki végrehajtja az ítéletet az adatkezelő(k) ellen hanyagság miatt, ami politikai vérmérséklettől függően lehet bírósági és lehet baleset is (kevésbé "demokrata" országokban akár hivatalos kivégzés is), az pontosan tudja a történet alapján, hogy A, B és C mely személyeket takarja, ellenben K. Pistát abszolút nem érdekli, hogy ki az a Jane Smith nevű irodai dolgozó, aki csak pecsétel, mint egy biorobot. És hamarabb fogják őt felelősségre vonni, mint azokat, akik elkövették azt a tevékenységet, ami miatt titkolni kell a nép elől ezeket az iratokat a nagy demokráciában.
Remélem a bankrendszerek leleplezése azért nem fullad kudarcba Assange letartóztatásával és a két patkány árulásával és végre több emberhez eljut, hogy az egész csak illúzió, aminél fogva az emberiséget függésben és rabszolgaságban tartják.
Bár nem lennék meglepve, ha ez már nem kerülne sorra, ugyanis a politikai kiteregetések még nem érik el az átlagember ingerküszöbét, elvégre a "minden politikus k****g" elvet vallják, az optimisták még vallják a "ha egyszer egy korrekt ember kerülne oda" elvet is, de a bankrendszer leleplezésével a kapitalizmus összeomlana.
-
Penge_4
veterán
"Igazabol az kellene, hogy tobb embernek legyenek alapveto penzugyi ismeretei es akkor nem beszelnenek ilyen zoldsegeket"
És belegondoltál már valaha, hogy ez miért nincs így? Mert nem érdekük, hogy az emberek gondolkozzanak.
Ettől függetlenül továbbra is úgy gondolom, hogy egy felhalmozható értékmérő összeg egy fenntarthatatlan gazdasági rendszerhez vezet. És itt felesleges a kamatot vagy a hitelt hibáztatni, mert nem véletlenül alakult ki a pénzből ez a rendszer.
Technológiai fejlődés tekintetében jobb, viszont még mindig lehet jobb, ha a cél a profit helyett a hatékonyság és fenntarthatóság lenne.
Nem a pénzt kell egyenlően elosztani, mert az kommunizmus. Az erőforrásokat. Azokat pedig már nagyon régen nem a pénz szimbolizálja. A pénz ma már csak egy felfújt lufi.
De hogy egy közeli példát mondjak: Letiltanak processzormagokat, majd olcsóbban eladják alsóbb kategóriában, pedig a felhasznált erőforrás ugyanannyi.
Itt sem az dominál, hogy mennyi az előállítási költség + a %-ok (arányosan), hanem, hogy mennyire high-end a cucc.
(#18) Misály: "Lehet nem vinnek az emberek plusz-os szatyorban az emberek haza a plazma tvt mert epp csak 5 rugot kellett lerakni"
És pont a kamatmentes hitelt hozod fel példaként. Persze ha arra céloztál, hogy aki a Pluszban vásárol plazma TV-t, akkor egyetértek.
(#21) bigz: "Kellemes mellekhataskent a piramisjatekok egy resze eltakarodna az orszagbol."
Az egész gazdaság az...[link]
(#22) dabadab: Talán ha az egész média nem a népbutításra épülne, akkor lehetne.
Irónikus módon épp az ilyen politika lenne az, amely szépen lassan felszámolná önmagát, mert nem lenne szükség rá.
-
Penge_4
veterán
Eddig még senki nem cáfolta meg például a Venus Project-et érdemben.
Értsd: Elolvasta a FAQ-t, amivel választ kap azokra a kérdésekre, amiket 90%-ban fel szoktak tenni az emberek újra és újra.
(#43) DJS: Nem az emberi lustaságot, hanem a manipulációt. Már kisbaba kortól a médián nő fel a gyerek, eleve nem lesz vonzó neki, hogy könyvtárba járjon.
Amúgy Drábik János közgazdászt is hülyének és tudatlannak tartod? Vagy sorolhatnék külföldiekből még párat, akik szintén hasonló véleményen vannak. A közgazdász tankönyvek forgatása maximum arra nyújt választ, hogy a lehetőséged megvan, hogy gazdag legyél, ahogy a többi 7 milliárd embernek szintén, de sajnos a példa azt mutatja, hogy rengetegen, akiknek nálad több esély kínálkozott az életben és éltek is vele maximum azt érték el, hogy több pénzük van, mint amit be kell fizetni a havi kiadásokra.
De ettől még ugyanúgy 1% kezében összpontosul a világ vagyona és ugyanúgy több milliárd ember éhezik és ugyanúgy a profit mozgatja a világot és a törvény az egyetlen visszatartó erő, hogy ne legyen káosz, és mily meglepő: a törvényt pont azok írják, akik kezében a világ vagyonának 1%-a összpontosul.
Az adakozással kapcsolatban meg gondolom ismered azt a bizonyos kínai mondást. Csak sajnos ha megpróbálod értelmezni rájössz, hogy ez a rendszerrel ellentétes érdekű, ugyanis ha "megtanítod halászni", akkor többé nem fog függeni sem tőled, sem a rendszertől, mert el tudja látni élelemmel önmagát és a saját családját.
(#50) Tapsi: Ezt azért így elég erős kijelenteni. Maximum néhány paraszt hozzáállását ismered az adott faluban, nem az összeset. Így alakulnak ki az előítéletek.
De kíváncsi vagyok azért, hogy te mikor vettél utoljára a kezedbe bármilyen földműves szerszámot, hogy így bírálod őket. Tudod, ha ők is egész nap gép előtt ülnének és papírokat tologatnának, akkor biztos szaporábban kapálnák a földet.
Egy teljesen más életvitel, mint a nagyvárosi pörgés, de olyanoknak hiába próbálja elmagyarázni az ember, akik voltak fenn szombaton.
-
Penge_4
veterán
Most ott tartunk, hogy neked kéne kifejtened miért nem megvalósítható. De nem bánnám, ha összedobnál egy komolyabb cáfolatot, majd belinkelnéd, minthogy pár mondatos közhelyekkel dobálózol, ami inkább babona, vagy szubjektív világszemlélet, mintsem észérvekkel alátámasztott logikus következtetés.
A Zeitgeist-ben elhangzottak pedig nem tudom hogy jönnek a Venus Project-hez megvalósíthatósági szemszögből technológiailag.
-
Penge_4
veterán
Csak egy kérdés: Felmérte valaha valaki, hogy miből mekkora mennyiségű erőforrás található a bolygón és ezt a kimutatást te meg is találtad valahol, hogy ezt ennyire biztosra veszed?
Esetleg ezen állításod még mindig abból fakad, hogy bízol a rendszerben, hogy bárki, szemben úszva az árral a profitot félredobva az emberiség javáért cselekedne?
És mindezért a saját és szerettei testi épségét is kockáztatná?Miért van az, hogy olyan hülyéket, mint Egely György mutogatnak a nyilvánosságnak, aki beszél, de egyszer nem mutatott be semmilyen működő dolgot, vagy konkretizálta elméleteit, az alatt olyanok, mint Boday Árpád, akiknek konkrét terve volt eltűntek a képből?
Új hozzászólás Aktív témák
- -70% HP EliteBook 850 G7:i7 10610U,32GB RAM,512GB SSD,15.6" FHD,vil.MAGYAR numeri.bill,WWAN 4G,Win11
- ASUS TUF Gaming GeForce RTX 4070 Ti 12GB
- Hama Ultraslim Fali konzol (TV)
- ÉRKEZETT Legújabb Bontatlan Új M2 IPAD PRO 2022 12,9 128GB - 256GB Wi-Fi Azonnal DEÁK TÉRNÉL Átvehe
- Női városi bringa (Sierra City)
- Intel Core i7 14700KF Processzor - Bontatlan! - 36hónap garancia! AKCIÓ!
- HardverApró legolcsóbb!! - Csendes Minőségi PC (Lenovo ThinkCentre M58e)
- Final Fantasy XIII + Final Fantasy XIII-2 + Square Enix kód
- HardverApró legolcsóbb!! - 5.1 hangfalrendszer (SPEEDLINK G-490)
- Több laptop alkatrész (Acer, Dell, HP)
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs