Új hozzászólás Aktív témák

  • weres78

    senior tag

    válasz Neck #55544 üzenetére

    Nem haragszom, ugyanezt gondolom én is. Azonban én nem 3000ft-os pirítót, hanem 700000ft-os tv-t vettem tőlük, ami sajnos tönkrement, és az a hozzáállás amivel az egészet intézték, na az kritikán aluli. Telefon téren is hasomlóak voltak sajnos a tapasztalatok. Az első tőlük vásárolt csúcskészülék rendben volt. Azt követte következő évben a második akkori csúcs, amin gyakorlatilag mindent kicseréltek szép lassan, mert minden tönkrement rajta. Ezzel csak az a baj, hogy többet volt szervizben a készülék, mint nálam (ez természetesen túlzás). Következő évben ugye vártam, hogy le tudjam cserélni azt a készüléket, ahogy lehetett meg is tettem egy újabb sony csúcsra, plusz időközben megvettem a tvt. És a harmadik, egyben utolsó sony telefonnal kezdődött minden előlről annyi változással, hogy itt már a fogyasztóvédelem segítségét is igénybe lellett vennem (olyan hibák miatt, amiktől hemzsegtek a fórumok, szóval gyakorlatilag visszahívás kellett volna). Ennek több éve már, és lehet nem vagyok elég rugalmas, de számomra bizonyított a gyártó. Nem azt mondom, hogy a gyártó rossz, sőt! Évekig preferáltam őket. Az én tapasztalatom rossz vele.
    H aa Nikon gépemmel probléma adódna, ami eddig 140.000 expo alatt nem volt, akkor azt a nikonhoz fogom vinni szervizeltetni, nem a sonyhoz. Még egyszer hangsúlyozom, nem gondolom, hogy a Sony rossz, csak a tapasztalatom rossz velük. Illetve azzal, ahogy a gyártó a problémákat kezelte az én esetemben.

    A mást nem ajánlottatokat úgy értem, hogy más gyártót. Azt is értem, hogy milcet, és azt is fogok választani. Már csak az a kérdés melyiket? Nikon vagy Fuji.

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák