Aktív témák

  • tzoli820

    csendes tag

    Sziasztok!

    Először is üdvözölnék Mindenkit! Eddig csak "read-only" tagja voltam a fórumnak, de mivel már nekem is megjött a kütyü gondoltam, írok róla pár sort. :-)
    Bár mivel csak tegnap érkezett meg, ezért csak az első benyomásokról tudok beszámolni.
    Azért a rendelésről és szállításról is ejtenék néhány szót, mivel sokan ezután is érdeklődtek, ha jól láttam. Én tmallbox-ról rendeltem, pont ma két hete és mivel tegnap már át is vettem, ezért mondhatom, hogy megéri 3$-t adni a singapure post-ért, mert így kevesebb, mint két hét alatt meg is jött
    (budapesti címre). Amikor én rendeltem még 160$ volt az ára, pár nappal később már csak 149$, de nem bántam egyáltalán. Szerintem még az is jó ár volt érte. (Ja, meg hát ugye a paypal jutalék jött rá..)
    A csomagban kaptam hozzá még EU adaptert, egy fekete szilikon tokot és egy kijelző védő fóliát. (Jelenleg még a gyári fólia van rajta, ha már nagyon készül leesni, megy rá a csomagban kapott.)
    Patent módon volt csomagolva és teljesen sértetlenül érkezett (thx magyar posta).
    Előre bocsátanám, hogy összehasonlítási alapom más telókhoz képest annyi, hogy az elmúlt 3 évben összesen két andriodos telefonom volt egy HTC Legend és egy Desire S.
    Az első benyomás persze az volt, hogy baromi gyors és fürge, mindenre azonnal reagál.
    (A HTC-ket csak gyári rommal használtam.)
    A szoftver, amivel jött a következő (amivel most is hirdetik):
    Lenovo A820_S138_130419(14.05.2013 by linerty)
    A következő nyelveket tudja:
    English,Spanish,Magyar,Polski,Russian,Simplified/ Traditional Chinese
    Nálam nem volt elvárás, hogy tudjon magyarul (így ez csak extra), én már
    megszoktam, hogy minden telóm angolul "szól" hozzám, ezért ezt is azon használom.
    Nagyon nem tervezem, hogy rom-ot túrkáljak benne, de az feltűnt, hogy gyárilag root-olt. Van rajta SuperSU illetve TWRP. Többen írtátok, hogy van már hozzá 139-es ROM és erről jelzett is a teló. Gondoltam, a wifi beállítása után egyből nézek én is egy system update-et. Az "About phone" menüben két System update sor látszik, egy "System updates", mely nem jelez frissítést és alatta egy "System update" (a végén "s" nélkül), aminél viszont szólt is, hogy bizony van 139-es. Itt szintén előre bocsátanám, hogy nincs túl nagy tapasztalatom android root-olásban, így nézzétek el nekem, hogy kicsit még láma vagyok ebben a témában. A lényeg, hogy az update-kor letöltött egy update.zip (kb. 4Mb-os) állományt, egyből felajánlotta, hogy akkor update-eljen. Telefon újraindul recovery módban, TWRP betölt, majd hibaüzenettel megáll, mely a következő:
    "Verifying current system...
    assert failed: apply_patch_check("/system/app/Applicat ...
    E:Error in /sdcard/googleota/update.zip
    (Status 7)
    E:Error installing zip file '/sdcard/googleota/update.zip
    Done processing script file"

    Ebben kérném a segítségeteket, hogy ez mitől lehet? Próbáltam a "gyári" belső SD kártyára is a letöltést, nincs különbség, hiba ugyanez. Mindkettő FAT32-re van formázva, bár nem úgy tűnik, mintha ezzel lenne baja...
    Ha csinálok TWRP-ben egy clear cache/dalvik cachet, és újra indítom, mókol valami updating google apps-t, de továbbra is azt mondja, hogy 138-as rajta a szoftver. :-( Igazából nincs panaszom még a 138-asra sem, hiszen túl régóta nem használom, de klassz lenne, ha a 139-est tudnám tesztelni.
    Kb. ennyi, nem is szaporítanám tovább a szót. Akku időről még nem tudok nyilatkozni, de ha már 2 napot kibír állandó 3G mellett, nekem megfelel. :-)
    Előre is köszönöm a válaszokat
    tzoli

    Lenovo A820

Aktív témák