A League of Legends, vagy röviden LoL, egy stratégián alapuló PvP játék, a DotA készítőitől. Hatalmas népszerűségnek örvend a játék jó példa rá hogy X-fire-ön harmadik a COD 4 és WOW után. Teljesen ingyenesen játszható, ezt úgy oldották meg az alkotók, hogy minden héten vannak ingyenes hősök, ezekkel lehet játszani, addig míg nem veszed meg magadnak a játékok után kapott pontjaidból (IP) azt a hőst amelyik megtetszett. Két fizető eszköz van, az egyik az előbb említett módon szerezhető IP amiből kb. 150-et kapsz minden nyert meccsed után, egy hős ára pedig 450/1350/3150/4800/6300 között mozog, az ár különbség abból adódik, hogy mennyire új az adott karakter (champion). A másik az RP amit pénzért lehet venni, ebből karakter és skin is vásárolható, de rúna nem. A skin-el lehetőség nyílik másik kinézetet adni a karakterünknek, így egyedivé tenni. A rúnával pedig növelhetjük nyerési esélyeinket. Összefoglalva IP-vel mindent lehet venni csak skin-t nem, RP-vel pedig mindent csak rúnát nem.
Három játékmód van
PVP: Két csapat van egymás ellen 5v5-ben vagy 3v3-ban.
Co-op vs. AI: Botok (gép) ellen ugyanúgy 5v5, itt ki lehet próbálni a igazi játék előtt a karaktered.
Custom: Saját magunk is csinálhatunk játékot, amibe kedvünk szerint állíthatjuk be a játékosok számát és az ellenfeleket.
LINKEK:
Regisztráció
Bajnokok tulajdonságok magyarul, és egyéb írások: League of Legends Hungary
Linecraft
Bemutató videó
Logout bejegyzések: (Legfrissebb legfelül.)
League of Legends - bemutató
League of Legends
League of Legends ismertető 1. rész
League of Legends - Season One
Aktív Játékosok:
(Nick/játékon belüli név/West-Nord)
Iginotus/ Iginotus/ EU-Nord
Vanir/ zerginale/ EU-West
superecneB/ F1CKER /EU-Nord
[ Módosította: 7 ]
Mundo will go where he pleases! SZLÖRTY.











és nagyon sokat kell költeni rá . Hogy jól legyél 1. szinten


![;]](/dl/s/v1.gif)




Most már azért jobb a helyzet. Érdekes, ha már csak egy nagyon jó játékos is van a csapatban, akkor az nagyon fel tudja húzni a többieket, bomlasztja az ellenfél morálját.


Egy ideig most pihentetem ezt a játékot.

Az modjuk hátrány szerintem, hogy nincsen alapból slow vagy stun képessége.




