Új hozzászólás Aktív témák
-
gozso
senior tag
Nos, azért bátorkodtam eme topicot nyitni, hogy megoszthassam mindenkivel mik voltak azon fejlesztések, amik számítástechnikai életemben a legrosszabbak, legfeleslegesebbek voltak.
Arra kérlek Kedves Fórumtársam, tekints magadba, szedd elő lelked mélyéről azokat a dolgokat, amiket magadnak hosszabb-rövidebb idő után is csak pirulva vallasz be, és szíved szerint elfelejtenéd ezeket…
Akkor megnyitnám a sort…
Pár hónappal ezelőtt, valahol, még a hideg időkben nagyon megtetszett a TT Tsunami ház. Pénzt, áldozatot nem kímélve csaptam a bankszámlám közé, és igen, igen!, magaménak tudhattam egyet (28k körül)…Két hét elteltével azon gondolkodtam, mennyire szebb is lenne ha ehhez a házhoz tartozna egy TT vízhűtés is. A gyártó honlapját tanulmányozva az Aquarius mellett döntöttem (kb. 50k körül volt). Szerencsémre, szerencsétlenségemre épp akkor vitték el az utolsót, amikor már összegyűlt rá a megfelelő keret. Maradt tehát a TT Bigwater. Megvettem, beszereltem. Szép volt, jó volt, de pár nap után egyre furcsább szemmel néztem rá…Igazából szinte hetente változtatom a konfigomat, macerás volt alaplap, proci cserénél a vizet leengedni, újra tölteni. Túladtam hát rajta.
Hardver elemeknél sem tudtam igazán leragadni. Sok szépet és jót olvastam az ATI 9800pro kártyáiról, vettem hát egyet magamnak. Az igazsághoz hozzá tartozik, igazából szinte soha nem játszom, office, net, zene és néha filmek mennek a gépemen. Ha emlékezetem nem csal, kb 2 hétig volt nálam eme kártya.
Nagyszerű, kihagyhatatlan ajánlatot találtam egy topicban, ASUS Premium-Deluxe alaplap, procival, 1gb rammal, PCI-E vga kártyával. Lecsaptam hát rá, elmentem érte egészen Debrecenig (kb 110km). Örültem nagyon, elégedett voltam, mint egy jóllakott napközis, ebéd után.
A kétely azonban már a hazafelé vezető úton elöntött: kell ez nekem? Hát persze hogy kell, bátorítottam magam bőszen… Mondanom se kell, az ASUS csúcsterméke még 10 napot se élt le nálam.
Hosszas gondolkodás után ugy döntöttem belépek a 64 bites táborba. Procik jöttek mentek, 2800+-tól egészen 3200+-ig, a64, sempron minden vállfaja. Ezek is szépek és jók voltak, mégse kerültek közel hozzám…
Jelenlegi cuccaim eladásán is elkezdtem gondolkodni (2-3 hete vehettem…)….
Egy biztos, van pár dolog amihez mániákusan ragaszkodom, ezeket kb. 4 éve vehettem: IBM 120GB HDD, Pioneer slot-in DVD, Plextor 24X cd író…Soha meg nem fordult a fejemben hogy ŐKET eladjam…
Köszönöm hogy végighallgattatok, remélem agymenésem nem válik senki kárára.fél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
elképzelehő hogy mindenkinek van olyan cucca, amit nem szívesen, illetve semmi pénzért nem adna el? vagy csak én tudok ragaszkodni bizonyos dolgokhoz?
itt van pl a monitorom. LG 775FT. állítólag sorkimenős lett, kb 10-12k a javítása. tudom hogy ennyiért már lehetne venni egy jó állapotú használt monitort, mégis meg fogom javíttatni...
talán az is benne van hogy anno 80k körül volt az árafél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
életem egyik legeszetlenebb fejlesztését nemrég a haverom is elkövette:
celeron 2,0ghz gépébe, a 256 ram mellé beszerzett agy ati 9800pro vga kártyát...fél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
akkor azt már nem is kérem, kérdezem: ki mennyit fizetett rá a rosszul sikerült upgrade-re?
fél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
tapasztalatok? vagy mindenki ilyen szemérmes?
fél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
válasz (Kolombusz) #24 üzenetére
ha jól számolom, nekem már nemcsak fagyira tellett volna
2 hét valami exkluziv helyen....mondjuk mallorcafél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
válasz #16741888 #41 üzenetére
nem kell csavarozni...nincs házban a cuccos...csak az alaplap dobozán fekszik
look:
Bővebben: link
[Szerkesztve]fél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
nemrég kedves rokonaim beruháztak: 9600-os kártya...a lapon nem volt agp. de belefaragták.
mondjuk, erről anno kissé hosszabban is értekeztem
[Szerkesztve]fél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
látom már nemcsak nekem van némi agymenésem
fél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
elgondolkodom néha, régen mennyivel jobbak voltak a sztech cuccok...most hoztak egy több mint 3 éve általam összerakott gépet vissza, csak hdd csere volt...
hja kérem, anno ez a rambusos cumó (2*256), ati 8500, asus p4t nem volt olcsó mulatság...viszont még mindig megy
mit is akartam ezzel mondani?fél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
ugy tűnik, mindenki kiírta már magából a megbánt upgrade-eket
fél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
luk pikcsör...ott van a póver gombóc...csak elegánsabb mint egy mezei jumber
következő prodzsektem egy reszet gombóc lesz ...a tervek már megvannak...
Bővebben: link
[Szerkesztve]fél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
válasz Szten Márs #87 üzenetére
''400ezerbe került a konfig.''
ez, szerintem irreális volt még 2000-ben isfél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
nos jelen pillanatban, ez az asrock lap, az 1.7-es celeronnal nem tűnik túl jó választásnak...ráadásul iszonyú igényes...csak bizonyos vga kártyákat eszik meg
gexcube extrem meg se nyikkan benne
tehát az integralt vga-ját kell használjam...
[Szerkesztve]fél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
hátha valaki akar még élményt osztani
fél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
válasz Ultram3jor #145 üzenetére
tanultam pszichologiat...sot vegeztem isD
es valoban igy hivjak.fél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
erdekes, mostanaban lenyugodtam
athlon 1333mhz, 256 ram, integralt asrock lap, egy foxconn mini hazban, 40gb seagate hdd-vel. optikai meghajto az nem nagyon van...
de jon az osz, lehet kellene valami jobb gepet szerezni...fél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
-
gozso
senior tag
vazze...megszereztem az uj gepet
oltari csendes enermax tap, pici abit lap, venice 3200+ proci, coolink u-120-1600 cpu cooler, msi vga 6600gt, meg 2*512 szep thermaltake hutobordas memori. hangja sincs...
essss ez most tetszik, megmaradfél vese eladó..., szivárványhártya ugyanitt
Új hozzászólás Aktív témák
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen