Az NVIDIA vezérigazgatója szerint még nagyobb keresletet hoznak majd a chipjeik iránt az AI által generált videók. Pedig nagy baj nincs, legutóbb így is 200 milliárd dollárral nőtt a cég piaci értéke a kedvező tőzsdei hangulat miatt.
Jó dolog az AI, de emberek nélkül nincs játékfejlesztés
A Tomb Raider franchise tulajdonosa, az Embracer vezérigazgatója mondott el pár érdekes dolgot az AI és a játékfejlesztés kapcsolatáról.
Sikeres volt a teszt, elpusztítja internetes műholdjait az Amazon
Az Amazon úgy döntött, hogy megsemmisíti a világűrbe 2023-ban fellőtt két, internetes műholdprototípusát, miután a Kuiper műholdas internethálózat korai tesztkampányát sikeresnek nyilvánította.
Indiában gyárt Google Pixel mobilokat a Foxconn
A nagy, globálisan működő gyártók egy ideje igyekeznek színesíteni az ellátási láncukat, vagyis nem csak Kínára támaszkodni. Ez többek között az USA és Kína geopolitikai feszültségeinek köszönhető, ahogy az is, hogy sokan nyitnak India felé. A Google is.
Hong Kong is bezáratja az ingyen kriptopénzes Worldcoint
Európa számos országa vizsgálja már (vagy utasította a tevékenysége felfüggesztésére) a Worldcoint, Sam Altman OpenAI-vezér ingyen kriptopénzes, globális digitális igazolványos projektjét, adatvédelmi aggályok miatt.
Fellebbezett az EU-ban az Apple, amelyet kongói botrány fenyeget
Az EU korábban 1,84 milliárd eurós, trösztellenes bírságot szabott ki az Apple-re, amiért a Spotify és más streamingriválisok korlátozásokba ütköztek az App Store-ban. Az Apple már az EB márciusi bírsága után jelezte, hogy fellebbez az első olyan büntetése ellen, amit EU-s trösztellenes törvények megszegése miatt kapott (ez egyébként a harmadik legnagyobb büntetés, amit cég versenyellenes viselkedés miatt kapott).
Leszavazta az ötleteket az Amazon, de jöhet az AI-alapú, havi díjas Alexa
Az Amazon.com kérésére a befektetők mind a 14 külső javaslatot elutasították a legutóbbi találkozójukon. Ezek a javaslatok arra kérték volna a céget, hogy tegyen többet a karbonlábnyomának csökkentése érdekében; az igazgatók adományozása kapcsán; valamint hozzanak létre bizottságot, ami az AI-fejlesztést felügyeli.
Elhozná az olcsó önvezető autók korát az Xpeng
Nem titok, hogy számos kínai EV-gyártó szeretne globálisan is meghatározó autós céggé válni – ezek között van az Xpeng is.
A pénzügyi hatóságok helyett ír hamis üzenetet az AI
Az AI olyan szinten a központi elemévé vált a tech szektornak, a befektetéseknek és sok minden egyébnek, hogy a fontos befektetésekről, döntésekről, szabályozásokról lassan percenként jelennek meg hírek. A tőzsdén is olyan szintűre dagadt az AI-láz, hogy már a harmadik befektetési hullám indult el (annak ellenére, hogy az első kettő és maga az NVIDIA növekedése sem lassul), a hosszú távú nyerteseket keresik – többek között az áramszolgáltatókat, mivel 2026-ra 1000 TWh-ra nőhet a jelenlegi 460 TWh-s adatközponti áramfogyasztás.
Olcsóbbak lesznek a kínai chatbotok
Kínában egy ideje már elindult a felhős szektor árháborúja, a kedvezmények igen jelentősek. Most pedig folytatódtak. Az Alibaba és a Baidu is csökkentette a nagy nyelvi modellek (LLM-ek) árait, amelyekre AI-megoldások és chatbotok építhetőek.
Az Apple szerint ejteni kell az USA trösztellenes perét
Nagy médiaszenzációt okozott, amikor márciusban az USA igazságügyi minisztériuma és 15 amerikai állam trösztellenes pert indított az Apple ellen azzal a váddal, hogy a cég monopolizálta az okostelefonok piacát, árt a kisebb riválisoknak és szándékosan felverte az árakat. Az Apple most azt kéri egy amerikai bírótól, hogy ejtse a pert.
Még több AI-t hozna a Windowsba a Microsoft
Miközben a Google azon ügyködik, hogy AI segítségével modernizálja a keresőjét, valamint AI-t építsen a szolgáltatásaiba, mindezekbe pedig jól helyezzen el reklámokat, addig a riválisai is arra törekednek, hogy minél több helyen bukkanjon fel valamilyen AI-technológia.
Megkérték az Apple beszállítóját, hogy ne használjon annyi áramot
A vietnámi kormány a jelentések szerint számos céget arra kért, hogy önként csökkentse az áramfogyasztást az ország északi részén, amelyet tavaly áramkimaradások jellemeztek. A Foxconn, amely az Apple egyik legnagyobb beszállítója, szintén a listán van: tőlük az áramfogyasztás 30 százalékos mérséklését kérték az üzemekben (a Foxconn többel is rendelkezik északon, ezekben például MacBookokat és iPadeket szerelnek össze).
Az OpenAI és az AI segít gyógyszereket fejleszteni
Nagy együttműködésbe kezd a francia Sanofi, az OpenAI és a Formation Bio, ennek lényege pedig az, hogy a francia gyógyszergyártónál a gyógyszerek fejlesztéseit az OpenAI AI segítségével gyorsítja fel.
2 nm-es chipeknél is modernebb lapkákat fejlesztenek az EU-ban
A belga imec közleménye szerint az európai, vezetői kutatólaborjai a European Chips Act keretében 2,5 milliárd eurót kapnak, hogy tesztüzemben fejlesszék és teszteljék a fejlett chipek következő generációját.
Folyamatosan hazudott a bitcoin állítólagos feltalálója
Craig Wright ausztrál számítógéptudós régóta hangoztatja, hogy ő találta fel a bitcoint. London legfelsőbb bírósága szerint ez nem igaz. James Mellor bíró szerint konkrétan folyamatosan és kiterjedten hazudott az illető és nagy mennyiségben hamisított dokumentumokat, hogy bizonyítsa hamis állítását.
Sarokba szorította a Huawei az Apple-t Kínában
Viszonylag ritkán van rá példa, hogy az Apple maga akciózza le érezhető mértékben az iPhone mobiljait, Kínában azonban rövid időn belül már másodjára kényszerül erre.
Újabb országba vihet akkumulátorgyárat Elon Musk
A Tesla az utóbbi hónapokban számos keleti országban járt és ígért lehetséges nagy befektetéseket. Elon Musk hétfőn Indonézia miniszterelnökével találkozott, és a jelentések szerint ízt ígérte – többek között –, hogy megfontolja egy EV-s akkumulátorgyár építését az országban.
Kínos ügy lett az OpenAI Scarlett Johansson-botránya
Scarlett Johansson hétfőn azzal vádolta meg az OpenAI-t, hogy a ChatGPT rendszer egyik hangja kísértetiesen hasonlít az övére, annak ellenére is, hogy visszautasította a cég ajánlatát, hogy legyen a chatbot hangja. Állítása szerint a családja, a barátai és a nyilvánosság is meglepődött, mennyire hasonlít az egyik hang az övére. A témát a média is felkapta.
Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
Régóta felmerülnek kérdések arról, hol vannak a határok az AI alkalmazása kapcsán, de abban mindenki egyetért, hogy a befektetők és cégek szó szerinti őrülete miatt az AI idővel átformálja a társadalmat.
Színészek hangjait lopta el egy AI-cég
Két szinkronszínész beperelte Manhattan szövetségi bíróságán (az USA-ban) a Lovo nevű AI-startupot, amiért a vád szerint a cég illegálisan lopta el színészek hangjait, majd az engedélyük nélkül AI voiceover technológiához használta azokat.
Percről percre
gp Azt, hogy mi történt az atomháborút követően Amerikában, jól ismerjük a Falloutokból. A Broken Roads e történetet ausztrál szempontból meséli el – igencsak hasonló eszközökkel.
ma A megszokott konstrukciót, vagyis pedálszenzort és hátsó agymotort kínál a Touroll, nincs benne semmi rendkívüli, de kedvező az árfekvése.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Beszáll a kézikonzolok világába a PC-s házairól elhíresült az Antec
ph Csak éppen nem saját fejlesztésű dizájnnal, hanem korábbi koncepció átnevezésével.
Ilyen lehet a Samsung Galaxy Watch7 Ultra
ma Renderképek mutatják meg a Samsung júliusban megjelenő új felső kategóriás okosóráját.
Devolver Direct - Jövő hónapban jön a következő show
gp A nagy nyári összeröffenés alkalmából számos új bejelentésre számíthatunk a kiadótól.
Olcsó és visszafogottan elegáns kompakt AIO jön az ID-Cooling berkeiből
ph Az előzetes tesztek alapján korrektül teljesítő modellnek nem kenyere a cicoma, és akár titkos favorit is válhat belőle a kategóriájában.
Prémium külsőt kaphat a Motorola Moto G85 5G
ma A 300 eurós ár mellé kifejezetten igényes megjelenés társulhat.
Q, mint Quiet: új változat született a Chieftec Apexből
ph A E-ATX lapokat is fogadni képes torony új verziója zajcsillapító paneleket és teli előlapot kapott a némaság érdekében.
Warhammer 40k: Space Marine 2 - Középpontban az egyjátékos és a multi mód
gp A készítők a minap két új előzetessel jelentkeztek a sokak által várt programhoz.
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Milyen egeret válasszak?
- Tovább csiszolja a Nothing a Phone (2a) kameráját
- Azonnali informatikai kérdések órája
- bambano: Bambanő háza tája
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- E-roller topik
- 3D nyomtatás
- Ukrajnai háború
- További aktív témák...