Villámgyors képérzékelőt mutatott be a Sony

Új képérzékelőt mutatott be a Sony, amit ugyan elsősorban mobiltelefonokba szánnak, de nem csodálkoznánk, ha például akciókamerákban is megjelenne. Az új szenzor a világ első háromrétegű hátsó megvilágítású CMOS érzékelője, amely az eddigi két réteg mellé még egy DRAM réteget is kapott – ez utóbbi teszi lehetővé a nagysebességű felvételek készítését, itt kerülnek ugyanis ideiglenes tárolásra a képek.

Az eddigi két réteg közé került a DRAM
Az eddigi két réteg közé került a DRAM (forrás: Sony) [+]

A teljes felbontását illetően 21,2 Mpixeles szenzor (4:3-as képarány mellett 19,3, 16:9-es képaránynál pedig 17,1 Mpixeles fotókat készíthetünk vele) 1/2.3-os méretű, a cellák pedig 1,22 mikronosak. Az integrált memóriának köszönhetően a 19,3 Mpixeles képek kiolvasása mindössze 8,5 ms-ig tart, ami négyszer gyorsabb a cég IMX318 nevű érzékelőjénél (ez van például a ZenFone 3 Deluxe-ban és Ultrában, valamint a Xiaomi Mi Note 2-ben). Ez a kiolvasási sebesség önmagában is csökkenti a gördülő zár torzítást. Ezt az okozza, hogy ezeknél a szenzoroknál a kiolvasás nem egyszerre, hanem tulajdonképpen vonalanként történik, egy gyorsan mozgó objektumnál pedig egyszerűen láthatóvá válik az elmozdulás a kiolvasott vonalak között is, így például a valóságban függőleges vonalak ferdülnek, görbülnek.

A magas kiolvasási sebesség megszünteti a gördülő zár okozta torzítást
A magas kiolvasási sebesség megszünteti a gördülő zár okozta torzítást (forrás: Sony) [+]

A Sony állítása szerint az integrált, 1 Gbitnyi DRAM-ban egyszerre tárolhatnák a normál és a nagysebességű felvételhez tartozó adatokat, a telefon vagy akciókamera pedig önállóan is válthatna ezek között annak függvényében, hogy milyen gyorsaságú elmozdulást detektál a képeken. A DRAM-ból az adatok normál sebességgel nyerhetőek ki, így egy standard képfeldolgozó processzorral is párosítható az új érzékelő, nem szükséges a maiaknál lényegesen gyorsabb úgy modelleket fejleszteni a kedvéért.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Hirdetés