Világrekorder képszenzort gyártott a Canon

A Canon elkészítette a világ legnagyobb CMOS-képérzékelőjét – közölte ma a japán vállalat. A chip mérete 202×205 milliméter, azaz körülbelül 40-szer akkora, mint a cég által ma forgalmazott fényképezőgépekben található legnagyobb szenzor.

A kérdés, hogy mire jó egy ilyen hatalmas chip. A Canon azt mondja, hogy a nagyobb mérethez jóval nagyobb fényérzékenység társul: az új érzékelő beéri a digitális tükörreflexes gépek által „igényelt” fény századrészével is, és képes másodpercenként 60 képkockás mozgógépet rögzíteni mindössze 0,3 lux megvilágítás mellett. Ennek megfelelően – ha egyáltalán építenek videokamerát a fejlesztés köré – elsősorban éjszakai felvételek készítésére lehet ideális.


Az új chip és egy full frame (36×24 mm) szenzor

Korábban az érzékelők mérete növelésének akadálya volt, hogy a jeltovábbítás bonyolultsága miatt lassú volt az adatok kiolvasása. A Canon közleménye szerint ezt a problémát egy újfajta chipelrendezéssel sikerült kiküszöbölni, és így megmaradt a mozgóképfelvétel lehetősége is. A gyártási eljáráson is finomítottak, hogy a hatalmas chipen található hibák számát minimalizálják.

A vállalat egyébként egy héttel ezelőtt egy másik mérnöki rekordról is beszámolt: elkészítették a világ legnagyobb felbontású, 120 megapixeles APS-H képérzékelőjét. A 29,2×20,2 milliméter méretű chip 13 280×9184 pixelt tartalmaz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Canon

Azóta történt

Előzmények