A Microsoft tegnap vegyes negyedéves eredményekről adott hírt: ugyan sikerült növelnie mind árbevételét, mind pedig nyereségét, a forgalom – a vállalati piac lassulása miatt – elmaradt a Wall Street várakozásaitól. Az otthoni Windows operációs rendszer és az Office irodai programcsomag alig hozott többet a konyhára, mint egy évvel korábban, miközben az internetes MSN üzletág gyengébben teljesített.
A szoftvervállalat árbevétele a márciusban véget ért harmadik pénzügyi negyedévben 9,6 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 9,18 milliárdos szintről, miközben a nyereség a bázis közel kétszeresére, 2,56 milliárd dollárra, részvényenként 23 centre emelkedett. Az elemzők azonban magasabb, 9,8 milliárd dolláros forgalmat vártak. Egy éve a cég összesen 2,53 milliárd dollárt költött a Sun Microsystemmel tető alá hozott megállapodásra és az Európai Bizottság által kiszabott bírság megfizetésére. Az idén a jogi kiadások ennek töredékét – 768 millió dollárt – tették ki.
A negyedik pénzügyi negyedévre a vállalat 10,1 és 10,2 milliárd dollár közötti árbevételt és részvényenként 27-28 centes profitot vár, míg az üzleti év egészét 43,3-44,1 milliárdos forgalommal és 1,26-1,30 dolláros részvényenkénti nyereséggel tervezi zárni.
Vegyes eredmények a Microsoftnál
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Microsoft: fogy Európa türelme
Nem múlik el hét anélkül, hogy a szoftvercéget ne riogatnák újabb bírság kiszabásával.
Társadalom 0
-
A Microsoft szerint leszakadhatunk Európától
A szoftvervállalat szerint áttörésre lenne szükség az e-kormányzat területén.
Mérleg 0
-
Vírusvédelem a Microsofttól
Komplett biztonsági csomagot kínál majd előfizetés fejében a szofvercég.
Biztonság 88
-
Microsoft: május végéig tart Európa türelme
A redmondiaknak egy héten belül el kell készülnie a házi feladattal.
Társadalom 0
Előzmények
-
Újabb lecsupaszított XP-verziók készülnek
A két új Windowst kliensgépekbe szánja a Microsoft.
Szoftver 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen