Mától elérhetőek a Microsoft azon operációs rendszerei, melyek támogatják a 64 bites kiterjesztéssel ellátott PC-s processzorokat, az AMD Athlon 64 és Opteron, valamint az Intel megfelelő Pentium 4 és Xeon chipjeit. Az otthoni felhasználók igényeihez szabott Windows XP Professional x64 Edition és a kiszolgálókhoz készített Windows Server 2003 x64 Edition önálló termékként nem lesz megvásárolható. Azok a felhasználók, akik 64 bites chippel felszerelt új számítógépet vásárolnak, választhatnak majd, hogy a régivel azonos árú új operációs rendszert kérik-e, míg azok, akik már régebb óta rendelkeznek ilyen masinával, ingyenesen lecserélhetik 32 bites Windowsuk licencét az új szoftverére.
Az x64 Edition nevet viselő operációs rendszerek már meglehetősen hosszú ideje készülnek. Kiváltképp a chipgyártó AMD érezhette ezt így, hiszen a vállalat már két éve piacra dobta a 64 bites technológiát támogató processzorait és azóta várt a kompatibilis Windowsra, amelynek megjelenésétől forgalmának látványos növekedését várja. Az Intel csak tavaly dobta piacra a technológiát támogató chipjeit.
A 64 bites operációs rendszerek legnagyobb előnye, hogy képesek 4 GB-nál nagyobb memóriaterületet kezelni – ennek azonban egyelőre csupán egyes profi szoftvereket vagy nagy adatbázisokat használó géptulajdonosok veszik hasznát –, míg egyes programok 64 bitesre alakítása akár látványos teljesítménynövekedést is hozhat. Egyelőre azonban a fejlesztőkön a sor: rajtuk áll, hogy elkészítik-e szoftvereik 64 bitre fordított változatait. Nem teljes még az egyes hardverekhez készített meghajtóprogramok köre sem, a Microsoft azért arra bíztatja a gyártókat, hogy írják meg a kompatibilis drivereket. Emiatt főként a régebbi perifériák beüzemelése okozhat gondot.
Az új operációs rendszerek kipróbálható változata megrendelhető a Microsoft honlapján.
Megjelent a 64 bites Windows
- Írta: Barna József
- Forrás: ZDNet
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Vegyes eredmények a Microsoftnál
A szerver operációs rendszerek és az Xbox teljesített jól.
Mérleg 0
-
Microsoft: kötelező ellenőrzés
Magyarországon eddig 11 ezer felhasználó tesztelte Windowsa eredetiségét.
Szoftver 10
-
A Microsoft szerint leszakadhatunk Európától
A szoftvervállalat szerint áttörésre lenne szükség az e-kormányzat területén.
Mérleg 0
Előzmények
-
A jövő hónapban megjelenik a 64 bites Windows
Április elejére elkészül az AMD és az Intel újabb chipjeit támogató operációs rendszer.
Szoftver 219
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Battlefield 2042
- Robotporszívók
- Gaming notebook topik
- DIGI kábel TV
- Star Trek
- A Princeton újraértelmezte az ultrakompakt hordozható SSD fogalmát
- Politika
- Posta, csomagküldés
- További aktív témák...