Ma hallgatják meg az Uber-akták kiszivárogtatóját

Többek között uniós vizsgálat is folyik, mely a cégvezetés korábbi gyakorlatát igyekszik megismerni.

Brüsszelben az Európai Parlament képviselői, a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság tagjai ma késő délután tartják azt a meghallgatást, amelyen Mark MacGann számol be az általa kiszivárogtatott dokumentumokról.

Az eljáráshoz vezető botrány idén nyáron robbant ki, amikor az Uber EMEA-régióbeli korábbi vezető lobbistája átadott a The Guardian brit lapnak több mint 124 ezer dokumentumot, melyek szerinte azt bizonyítják, hogy a vállalat erőteljes és nem törvényes lobbitevékenységet folytatott több mint 40 ország kormányainál és politikusainál.

E folyamatok során tudatosan félrevezették a döntéshozókat, hogy egyrészt a cég tevékenységét elfogadtassák, másrészt pedig serkentsék a helyi törvényhozókat új, az Ubernek kedvező taxisszabályozások bevezetésére. Mindezt állítólag egy nagyívű koncepció alapján, mely szerint a vállalat hosszú távon monopolizálni kívánta a taxis piacot. A hazudozás része volt az is – állítja MacGann az iratokra hivatkozva –, hogy hamis képet festettek az Uber-sofőrök munkaügyi helyzetéről, foglalkoztatási viszonyaikról.

A korábbi lobbista felső vezető azt mondta a The Guardian újságíróinak, hogy bár korábban messze ő volt a legjobb ebben a tevékenységben, azóta már nagyon megbánta tetteit, és a lelkiismeret-furdalás vezette arra, hogy megszólaljon.

Az Uber némi beismeréssel, de védekezően reagált a szivárogtatásra: azt nem tagadták, hogy MacGann időszakában, 2014 és 2016 között valóban tapasztalhatóak voltak visszásságok, ám állításuk szerint az új vezetőség ezt a helyzetet 2017-ben felszámolta.

Előzmények