Az FBI állítólag fizetett a Tor megtöréséért

A Tor Project vezetője tegnap azzal vádolta meg az amerikai Szövetségi Nyomozóirodát (FBI), hogy legalább egymillió dollárt fizettek a Carnegie Mellon Egyetem számítógépes biztonsággal foglalkozó kutatóinak, hogy a Tor által biztosított névtelenséget megtörjék, és egy kiterjedt nyomozás számára adjanak át bizonyos IP-címeket, hogy azonosíthassák a felhasználókat. Az ars technica megkereste az érintetteket, akik azonban hivatalosan egyelőre még nem reagáltak Roger Dingledine állításaira.

A szóban forgó nyomozás a Silk Road 2 internetes feketepiac ügyében folyt, és egy Brian Farrell nevű férfit gyermekpornó birtoklásáért a múlt hónapban már bíróság elé is állítottak. A Motherboard információi szerint Farrell januári letartóztatását az tette lehetővé, hogy egy egyetemi kutatócsoport az FBI kérdésére a Tort feltörve átadta nekik a gyanúsítottak IP-címeit.

Dingledine állításai szerint a Tor Projectnél júliusban fedezte fel a rendszerüket érő támadást, és sikeresen fel is léptek ellene. Ezek után kielemezték a történteket, és úgy találták, hogy az pont olyan, amilyet a Carnegie Mellon szakértői dolgoztak ki nemrég a Tor felhasználóinak azonosítására.

Azt azonban nem tudni, hogy az egymilliós megbízásról honnan tud a Tor vezetője, mivel saját állítása szerint sincs rá bizonyítéka.

Dingledine egyébként azért írta meg sok ponton feltételezésekre alapozott bejegyzését, mert úgy véli, hogy az FBI-nak nem volt felhatalmazása egy adott ügyben egy konkrét célra, mivel nagyon sok felhasználót vettek célba. Márpedig ha ez így van – írja a vezető –, az súlyos aggályokat vet, mivel törvénytelen megfigyelésnek minősül, ami komolyan veszélyezteti az alapvető alkotmányos jogokat.

Azóta történt

Előzmények