Szabadalmi pert vesztett a Microsoft

Jogerősen elmarasztalta egy kaliforniai bíróság a Microsoftot az Excel egyik beépített eljárásában használt védett szabadalom miatt, és 8,96 millió dollárnyi kártérítés megfizetésére kötelezte. A felperes egy guatemalai programozó, Carlos Armando Amado volt, aki még 1990-ben kidolgozott egy szoftveres eljárást, amely leegyszerűsítette az adatcserét az Excel és Access adatbázisok között. A feltaláló ’92-ben megpróbálta eladni a módszert a Microsoftnak, de a szoftveróriás akkor nem akart üzletet kötni. Az 1995 és 2002 között megjelent Microsoft-alkalmazások azonban tartalmazták az eljárást.

A kiszabott büntetést az 1992 májusa és 2003 júliusa közötti Excel-eladásokat alapul véve állapította meg a bíróság, és a Reuters forrása szerint az összeg még növekedhet is, amennyiben David Carter bíró úgy dönt, hogy a 2003 óta eladott szoftvereket is belefoglalja a kártérítési alapba. A Microsoft ennek ellenére még boldog lehet a jelenlegi összeggel, ugyanis Amado keresete eredetileg 500 millió dollárról szólt, csakhogy a bíróság a tíz vádpontból kilencet megalapozatlannak talált.

A Microsoft, amelynek nem ismeretlen a tárgyalótermek világa, a Longhorn kapcsán már most újabb szabadalmi perekre számíthat. Az ellenfelek között található a hálózatokkal foglalkozó Alacritech cég és a Forgent Networks, amely a JPEG-formátumok tömörítésére vonatkozó védett eljárásának ellopásával vádolja az új Windows készítőit.

Azóta történt

Előzmények