Ma éjfélkor élőben nézheti a Falcon 9 rakéta történelmi startját

Ha minden jól sikerül, akkor Elon Musk elmondhatja magáról, hogy az űrtechnológiában is forradalmi változtatást hajtott végre.

A különféle hátráltató tényezők miatt végül helyi idő szerint március 30-án este 6:37-re (magyar idő szerint március 31. 0:37, azaz ma éjfél után nem sokkal) tűzték ki a Falcon 9 rakéta indítását, mely azért lesz egyedülálló, mivel először használnak fel egy olyan első fokozatot, amelyik már részt vett misszióban – egy sikeres küldetés bizonyítaná Elon Musk elképzelésének helyességét és működőképességét, mely szerint az újrafelhasználással jelentősen, 30 százalékkal csökkenteni lehet a rakétaindítások költségeit: jelenleg egy Falcon indítása összesen 62 millió dollárból jön ki.

A Falcon 9 a Kennedy Űrközpontból indul, a legendás Launch Complex 39A indítóállásról, ahonnan az Apollo 11 is 1969-ben, feladata pedig az, hogy az Astra következő műholdját, a SES-10-et geoszinkron pályára állítsa. A SES-10 a dél-amerikai felhasználók lehetőségeit bővíti ki: a vállalat közleménye szerint a szatellit a nyugati 67°-os pozícióból 55 db transzponderrel felszerelve biztosít extra kapacitást az érintett területeken, eleget téve a különböző igényeknek az üzleti, a videós, az adattovábbítási, valamint a közlekedési szektorban egész Dél-Amerikában, beleértve az olyan félreeső, távoli területeket is, mint Amazónia, Patagónia vagy a Karib-térség. A SES-10 kapacitása a tengeren és a repülőgépek fedélzetén biztosított internetes kapcsolathoz is hozzájárul.

A SpaceX (Space Exploration Technologies Corp.) először 2015 decemberében hozott vissza rakétafokozatot, és ez azóta már hét alkalommal sikerült nekik: a ma másodszor induló, helyrepofozott első fokozat 2016 áprilisában szállt fel először. Miután feladatát elvégezte, a fokozat visszafordul, és megkísérli a landolást az óceánon kialakított platformon, és már indulhat is a karbantartás, hogy harmadszorra is repülhessen.

Ha bármi közbejön – pl. elromlik az időjárás stb. –, akkor az „esőnap” április elseje, ugyanebben az időpontban.

Az indítás élőben követhető a SpaceX oldalán, de akár itt is, a beágyazott streamen:

Azóta történt

Előzmények