A vezetés közbeni SMS eredménye: vér és halál

A világ fejlett országaiban már jó ideje folyik a kampány a vezetés közbeni SMS-ezés ellen, az Egyesült Államokban szövetségi szinten, illetve több államban zajlik törvényalkotási folyamat ez ügyben (17 államban már tilos), mivel az ottani felmérések szerint igen sok balesetet okoz a mobil ilyen típusú használata a sofőrök részéről. Ennek a megelőzést célzó hadjáratnak egy újabb eseménye az a Nagy-Britanniában készült reklámfilm, mely a fenti veszélyekre figyelmeztet, ám ez sokaknál kiverte  a biztosítékot: akadtak, akik a négy halottat eredményező balesetet dramatizáló videót túlságosan élethűnek találták.

Már az „egyszerű” vezetés közbeni mobiltelefonálás is rengeteg gondot okoz: ma már nyilvánvaló, hogy a kihangosító sem oldotta meg a problémát, hiszen bebizonyosodott, hogy a kéz felszabadítása nem elég segítség, mert a vezető koncentrációja akkor is megoszlik, s a telefonra figyelve nem képes teljes értékűen részt venni a forgalomban. Ennél azonban sokkal komolyabb veszélyt okoznak azok, akik szöveges üzeneteket is küldenek a volánt fogva, hiszen ez oly mértékű odafigyelést igényel, hogy az autó irányítása másodlagossá válik. Megoldási javaslat már számtalan született: törvénnyel büntetni, lehetetlenné tenni a mobilhasználatot egy mozgó járműben stb.

A hatalmas felzúdulást  kiváltó videót egy walesi város, Gwent rendőrsége készíttette – a helyzet ellentmondásosságát jelzi, hogy a négyperces film megtekintése csak felnőttek számára ajánlott a YouTube-on, de ilyen korlátozást a gwentiek saját honlapjukon nem alkalmaznak (s a beágyazás miatt itt nálunk sincs meg ez a szigorítás), sőt azt remélik, hogy minél több iskolában bemutatják filmet. A videó népszerűsége miatt az Egyesült Államokban is – ahol ez most igen „forró” téma – vita alakult ki: egyesek erőszakosnak találják, mások, például egy utah-i pszichológia professzor, úgy véli, helyes a szándékolt durvaság, hiszen egy igazi halálos baleset nem Disney-rajzfilm, emberek halnak meg ilyenkor, s megemlítette azt is, hogy a megrendezett propagandafilmben ábrázoltakhoz kísértetiesen hasonló baleset már történt 2006-ban Utah-ban, ahol ketten haltak meg amiatt, mert egy 19 éves lány az SMS-re figyelve nem vette észre, hogy átlépte a záróvonalat.

A viták folynak, azonban még mindig nincs egyetértés abban, hogy miképp lehetne az ilyen baleseteket megelőzni: felvilágosítással, elrettentéssel, vagy pedig a technológia segítségével (erre már számtalan megoldás létezik, melyek letiltják a mobilt, ha a jármű mozog) kell lehetetlenné tenni a vezetés közbeni SMS-ezést, esetleg ezek kombinációja vezetne eredményre.

Előzmények