Gyorskeresés
Főszponzorunk
Hirdetésekkel bombázza ingyenes felhasználóit a Skype
A reklámok lokalizáltak és csak hanghívás esetén láthatóak a partner képe mellett.
Hirdetés
Nem új keletű hír az, hogy reklámokkal turbózná fel bevételeit a Skype. Az első, ezzel kapcsolatos bejelentés már két éve megtörtént, a tavalyi év folyamán pedig a szoftver nyitóoldalán fel is tűntek az első hirdetések, múlt hét péntektől pedig már bizonyos hívások alatt is találkozhatunk bannerekkel. Ahogyan az újítást bejelentő blogposztban olvasható, a hirdetések csak Windowson és kizárólag kétszereplős hanghívások esetén jelennek meg azoknál a felhasználóknál, akik nem vesznek igénybe fizetős funkciókat.

Hogy ne rontsák a távolba szakadt szeretteinkkel történő beszélgetés élményét, a vállalat úgynevezett „beszélgetős reklámokkal” támad: a megoldás lényege, hogy „a felhasználók tartózkodási helyét figyelembe véve olyan releváns tartalmak jelenjenek meg, amik akár beszélgetési témák is lehetnek” – a fentebbi képen látható, hogy hogyan is képzelik el ezt a gyakorlatban. Hazánkban egyelőre külső cég még nem élt a reklámozás lehetőségével, így jelenleg egy Skype-ot hirdető banner látható, ami valljuk be, nem egy olyan téma, amiről naphosszat lehetne csevegni, ám az örök igazság erre az esetre is igaz: ami késik, nem múlik.
Azóta történt
Előzmények
Főszponzorunk
Percről percre
Mi lehet vajon a Halo Bootcamp?
Érdekes cím tűnt fel a korai korbesorolási hiva...
Fightback - a Ninja Theory új játéka
A Ninja Theory is bejelentett egy új játékot, i...
Fight Night - egyelőre jegelve
A Fight Night sorozat rég hallatott magáról, és...
inFamous: Second Son - Képzuhatag
Új képek érkeztek a PS4 exkluzív játékból.
Webkamera live stream, de mivel?
Hogyan lehet egy webkamera képét weboldalon meg...
Hardverválogatás május végén
Akciós SSD-ket, házakat, egereket, tableteket és sok más érdekességet gyűjtöttünk csokorba.
Heti szemle
"Lustaság fél egészség" - tartja a mondás. Most ehhez az "egészséges" életmódhoz is adunk tippeket.
Zopo C2
Egy véletlen folytán a W8 tesztje után néztem bővebben körül a "kínai piacon" és találtam rá.



