Bennfentes kereskedelemmel vádolják a Samsung több vezetőjét

Dél-Koreában a pénzügyi felügyelet vezetője bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak, mivel felmerült annak alapos gyanúja, hogy a Samsung több vezető beosztású alkalmazottja egyes felvásárlási ügyekben bennfentes kereskedéssel, illetve részvénymanipulációval megsértette a törvényeket. Kim Hongsik, a felügyelet vezetője közölte, hogy a gyanús tranzakciókra a dél-koreai tőzsde hívta fel a figyelmüket.

A helyi hírügynökség, a Yonhap News úgy tudja, hogy kilenc vezető beosztású ember került a látókörbe, mivel májusban az előtt vásároltak a Cheil Industries részvényeiből, hogy a Samsung bejelentette volna az akvizíciót.

A Samsung röviden és szűkszavúan kommentálta a bejelentést, amikor azt mondták, hogy érdemi módon nem tudnak reagálni, mivel a vizsgálat még igen korai fázisban van.

Zavaros helyzet

Mindennek értelmezéséhez nem árt ismerni a cégtörténeti viszonyokat. Az igen kiterjedt tevékenységi körrel rendelkező Samsung Group holding anyavállalata az 1938-ban alapított Samsung C&T, melynek leányvállalataként 1954-ben jött létre a kezdetben elsősorban a textiliparban érdekelt Cheil Industries, mely ma már a divatszakmában, a vegyiparban, illetve az elektronikai ipar vegyi szegmenségben tevékenykedik jelentős szereplőként.

A vállalatcsoportot irányító család 2014-ben döntött úgy, hogy üzleti okokból az anyavállalatot a Cheil 8 milliárd dollárért fel fogja vásárolni. Ez viszont nem tetszett a Samsung C&T-ben mintegy 7 százalékkal rendelkező amerikai befektetői alapnak, az Elliott Associatesnek, akik jogi úton is megtámadták a felvásárlást azon az alapon, hogy az akvizíció sérti a részvényesek érdekeit. Az amerikaiak azzal érveltek, hogy a hagyományos koreai modellben a jelentős családi befolyás alatt álló Samsung a felvásárlással a rokonoknak kedvez a befektetők kárára.

Az Elliott végül a bíróságon nem járt sikerrel. A nemzetközi figyelmet is kiváltó üzleti vita később elfajult, és vállalhatatlan kereteket öltött: az Elliott maffiaszerű despotizmussal vádolta a Samsungot, a Samsung pedig az Elliott alapítóját zsidó karvalytőkésnek írta le.

Azóta történt

Előzmények