Hatalmasat zuhanhat az okostelefonok és a PC-k iránti kereslet

Erről a legnagyobb kínai chipgyártó, a SMIC adott ki nemrég figyelmeztetést.

A SMIC Kína legnagyobb chipgyártója, a napokban pedig arról adott ki figyelmeztetést, hogy várakozásai szerint jelentősen megzuhannak az ügyfelei eladásai az okostelefonok piacán (legalább 200 millió darabbal, csak idén).

Eddig a SMIC a szokatlanul magas kereslet miatt nem mindig tudta teljesíteni a rendeléseket, a globális chipválsággal ez az óriás sem bírt. A vállalat most azonban arról tájékoztatta az elemzőket, hogy a kínai lezárások és az ukrán helyzet miatt az ügyfelek sorra mondják le a rendeléseiket, az okostelefonok, a laptopok és a háztartási eszközök piacán is.


[+]

A SMIC vezérigazgatója szerint az orosz és ukrán eladások megingásával egyszerre rohamosan zuhan a fentebb említett termékek iránti kereslet, a kínai lezárások miatt pedig vagy nem tudnak szállítani a cégek vagy be kell zárniuk a boltjaikat. A vállalat szerint idén 200 millióval csökkenhet az okostelefonok iránti kereslet: ennek zöme kínai gyártóktól származna, és már most lemondtak sok rendelést.

Az elemzők rávilágítottak, hogy a SMIC által közölt tények jelzik, hogy az ukrán és a kínai helyzet a teljes, globális ellátási láncra hatással van, emellett pedig a fogyasztói keresletre szintén.

  • Kapcsolódó cégek:
  • SMIC

Azóta történt

Előzmények