Windowsos kreatív pályázat és nemzetközi minősítés diákoknak

A NetAcademia Oktatóközpont bejelentette, hogy Magyarországon is minden diák számára elérhetővé teszi a Microsoft belépő szintű informatikai minősítését, a Technology Associate-et (MTA), mely nem csupán hazánkban, de nemzetközi szinten is megkönnyíti az elhelyezkedést és a karrierépítést.

A Microsoft Technology Associate (MTA) tanúsítványt azért hozta létre a Microsoft, hogy segítse akár már a szakközépiskolás diákokat műszaki karrierlehetőségeik felfedezésében, és megszerzett informatikai tudásukat nemzetközi szinten érvényes minősítéssel igazolja. A minősítéshez kapcsolódó képzés az IT Academy Program keretében akkreditált közoktatási intézmények tanulói részére korábban is elérhető volt, azonban csupán 9 hazai intézményben (8 középiskola és a Pécsi Tudományegyetem). Ettől az évtől ugyanakkor már bármely hallgatói jogviszonnyal rendelkező diáknak lehetősége van arra, hogy nemzetközileg elismert minősítést szerezzen.

Windows 8 fejlesztési ötletpályázat

A NetAcademia a Windows fejlesztési alapok MTA képzéshez ötletpályázatot is hirdet, melynek lényege, hogy az 5 legjobb Windows 8 applikációs ötletet beküldő ingyen vehet részt a tanfolyamon és vizsgázhat. A tanfolyamot elvégzők közül pedig az első tíz fejlesztő, aki az alkalmazását feltölti a Windows Store-ba, egy-egy HP Microservert kap ajándékba. „A pályázathoz nem szükséges programozói tudás, hiszen azt éppen a megnyerhető tanfolyamokon tanulhatják meg a diákok. Utána pedig a már meglévő ismereteik révén létre is hozhatják az alkalmazásokat, mellyel részt vehetnek az alkalmazáspályázatunkon, így akár duplán is nyerhetnek” – mondta el Fóti Marcell az oktatóközpont vezetője.

Előzmények