Németország közölte Elon Muskkal, hogy mit vár a Twittertől

Alapvetően arra hívták fel Musk figyelmét, hogy elvárják, hogy a Twitter küzdjön a tévinformációk ellen.

Volker Wissing, Németország közlekedési és digitális infrastruktúráért felelős minisztere nemrég találkozott Elon Muskkal, akivel személyesen közölte, hogy Berlin mit vár el a Twittertől – közölte Wissing minisztériuma. Hangsúlyozták a tévinformációk elleni küzdelmet, mint kiemelt fontosságú kérdést.

Wissing azt is elmondta a minisztérium szóvivője szerint Musknak, hogy elvárják, hogy a Twitter önként engedelmeskedjen azon vállalásoknak, hogy küzd a tévinformációk ellen. Emellett az EU által összerakott DSA betartását is elvárják, vagyis nagyobb küzdelmet az illegális online tartalmak ellen.

A hosszú és nyitott beszélgetés során Musk állítólag megnyugtató ígéreteket tett Wissing számára. A német minisztérium közlése szerint ennek ellenére kritikusan figyelik tovább a Twitter működését.

Azóta történt

Előzmények