Hamarosan lehet fejleszteni a HoloLensre

A Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella bejelentette, hogy különleges érdeklődéssel fogadott új termékük, a jelenleg még tesztelés alatt álló AR-eszközük (augmented reality), a HoloLens egy éven belül elérhető lesz a fejlesztők számára.

Nadella a BBC-nek adott interjújában beszélt erről, ahol elmondta azt is, hogy a HoloLens projektet öt évre tervezik, ennek első állomása lesz, hogy a fejlesztők megismerkedhetnek a képességeivel. Ezek után kaphatják majd meg az üzleti felhasználók, és a folyamat végén jelenik meg a konzumer piacon is.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, az igen komoly visszhangot kiváltó HoloLens lehetővé teszi a holografikus megjelenítést a valós világon belül. Az újdonság lényegében egy nagyobb szemüvegként fogható fel, amely a szem előtti lencsékre vetíti ki a szükséges képet, de ezeken a lencséken át is lehet látni, tehát a valós világ sem lesz elrejtve a felhasználó elől. Ez adja a termék igazi érdekességét, ugyanis a kivetített holografikus tartalom lényegében magába a világba olvad bele.

Előzmények