A Microsoft is árat emel a Brexit miatt

Az áremelés az üzleti szférát érinti, és a már érvényben lévő szerződések feltételein sem változtatnak.

Az Apple, a HP és a Dell után a Microsoft is bejelentette, hogy üzleti szolgáltatásai és szoftverei árát jelentős mértékben megemeli az Egyesült Királyságban, ugyanis az Európai Unióból történő kiválásról szóló népszavazás eredménye után a font árfolyama jelentős mértékben gyengült az amerikai dollárhoz és az euróhoz képest.

A tervek szerint januártól a helyben telepített (on-premise) szoftverek árát 13, a legtöbb felhőszolgáltatásét pedig 22 százalékkal emelik. A konkrét bejelentés úgy szól, hogy a Microsoft harmonizálja az EU/EFTA régióban szolgáltatása árait. Kiegészítésként hozzátették, hogy az EU/EFTA régióban a partnerek továbbra is euróban, norvég, dán, illetve svéd koronában, svájci frankban, valamint brit fontban fizethetik a díjakat. Közölték azt is, hogy lépésük nem szokatlan, idén áprilisban sor került már hasonló korrekcióra a norvég korona és a svájci frank árfolyamváltozása miatt is.

Hangsúlyozták, hogy az árváltozás nem érinti a fogyasztói szoftverek és felhőszolgáltatások díjszabását. Azoknál a szervezeteknél sem lesz hatása, akik több éves (illetve a felhős szolgáltatásoknál 12 hónapos) szerződést kötöttek a Microsofttal.

Ezek a lépések joggal aggaszthatják az érintett brit szervezeteket, hiszen az unióból történő tényleges kiválásra akár két évet is kell még várni, ám technológiai szektor vállalatai a szavazás után szinte azonnal reagáltak az árfolyam mozdulására.

Azóta történt

Előzmények