A kormány megszüntetné azt a 2003-ban bevezetett fejlesztési adókedvezményt, melyet a távközlési és internetszolgáltatók vehettek igénybe széles sávú internet kiépítését megvalósító, legalább 100 millió forint értékű beruházásaik után. Pettkó András, az MDF informatikai kollégiumának vezetője a múlt héten közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a Foglalkoztatási bizottság egy a Közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványban kívánja végrehajtani a Társasági adóról szóló törvénybe tartozó kedvezmény hatályon kívül helyezését. A képviselő sérelmezi a szolgáltatókat érintő módosítás ilyetén elbújtatását, és egyben arra figyelmeztet, hogy az ellentétes hazánk informatikai fejlesztési célkitűzéseivel. Mint közleményében fogalmaz: a kezdeményezés teljesen ellentmond a Magyar Információs Társadalom Stratégiában foglalt alapelveknek és célkitűzéseknek, technológia- és fejlődésellenes.
A képlet azonban ennél egy picit bonyolultabb. A 2003. január 1-jén hatályba lépett kormányrendelet lehetővé tette – elméletben – minden szolgáltatónak, hogy a legalább 100 millió forintos internetfejlesztési beruházások után jelentős mértékű adókedvezményt vegyen igénybe. A szabályozás preferálta az elmaradottabb régiókat, az itt végrehajtott beruházások után járt a legmagasabb kedvezmény.
Bújtatott Matáv-támogatás?
Bírálói szerint azonban a kezdeményezés valódi célja nem a széles sáv elterjesztése, hanem a Matáv támogatása volt. A Magyar Kábeltelevíziós Hálózatok Szövetsége és a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség – majd később hozzájuk csatlakozva a UPC Magyarország is – 2003 nyarán levélben fordult Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszterhez az adókedvezmény feltételeinek megváltoztatását kérve. A szervezetek és a UPC akkor azt kifogásolta, hogy a legtöbb szolgáltató széles sávú fejlesztésre irányuló beruházásai még nem térültek meg, márpedig adókedvezmény igénybe vételére csak a nyereséges cégek gondolhatnak. Szerintük egyedül az akkor még Matáv néven működő Magyar Telekom tudott élni ezzel a lehetőséggel, mégpedig az ADSL-hálózatok kiépítése után, ami a támogatási rendszer technológiasemlegességét is megkérdőjelezi.
Tény: a Matáv élt is a lehetőséggel. A társaság 6,7 milliárd forintnyi internetfejlesztési beruházást hajtott végre 2003-ban, ezek után 2,8 milliárd forintnyi adókedvezmény igénybe vételére nyílt lehetősége, mellyel a berendezések üzembe helyezésének adóévében és az azt követő négy évben a társasági és osztalékadó befizetését csökkentheti. A társaság – közleménye szerint – az első évben 87 millió forintnyi kedvezményt vett igénybe.
Ki nyel ma?
A két másik nagy szolgáltató azonban sem 2003-ban, sem azóta nem tudta igénybe venni az adókedvezményt. Amint az Inviteltől megtudtuk: ők kizárólag az informatikai szaktárca által kiírt – az elmaradottabb kistelepülések felzárkóztatását célzó, valamint az új széles sávú technológiák elterjedését segíteni kívánó – HHÁT-2 és HHÁT-3 című pályázatokon keresztül részesültek állami támogatásban, az adókedvezményt nem használták ki.
A UPC mindeddig még nem tudott élni ezzel a lehetőséggel, és tudomásunk szerint gyakorlatilag csak a Matávnak volt erre eddig módja – mondta el lapunknak Szűcs László, a UPC Magyarország média- és sajtókapcsolati igazgatója. Az adókedvezmény eltörlésére tett indítvánnyal kapcsolatban Szűcs hozzátette: a lépés azért meglepő, mert a szaktárca Nemzeti Szélessávú Stratégiája legalább 2006 végéig számol azzal, hogy ez a támogatási forma változatlan feltételekkel lesz igénybe vehető.
Megszűnhet a széles sávú adókedvezmény
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Invitel
- Magyar Telekom Nyrt.
- UPC Magyarország Kft.
Azóta történt
-
Szolgáltatási kötelezettség a Magyar Telekomnál
A Hírközlési Hatóság határozata a bérelt vonalak piacát érinti.
Mérleg 1
-
A Magyar Telekom megvenné az Invitelt?
A Dow Jones szerint a DT kelet-európai expanziójának része lenne a felvásárlás.
Távközlés 12
-
Újragondolják az elektronikus hírközlés szabályait
A szabályozást a technikai fejlődéshez szeretné igazítani a Nemzeti Hírközlési Hatóság.
Társadalom 0
-
Kiesésmentes ADSL-szolgáltatóváltás az Externetnél
Szolgáltatunk és védünk: új csomagok és ingyenes vírusszűrés az Externettől.
Közösségi média 34
Előzmények
-
Gimnáziumok pályázhatnak WLAN kiépítésére
A támogatás összege legfeljebb másfél millió forint.
Társadalom 13
-
Kampány a szélessávú internet elterjesztéséért
Öt-hatezer forint körüli havidíjú internetcsomagokra lenne szükség.
Társadalom 8
-
Tanulmány a nemzeti szélessávú stratégiáról
A 75 millióért készült tanulmány 300 milliárdra taksálja a forrásigényt.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
gp Két évvel ezelőtt nem várt sikert hozott a Stunlock stúdió számára a V Rising, és most minden földi jóval teletömve kiléptek a korai hozzáférés árnyékából is. Nézzük, mit is hoznak a teljes pompájú véres kalandok!
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen