Mégsem kerül forgalomba a cuki szelfidrón

Lily mosolya ma már nem őszinte. A cég csődöt jelentett, a kaland azelőtt ér véget, hogy elkezdődött volna. Az előrendelők visszakapják a pénzüket.

A világ legkedvesebb arcú drónját tervezte piacra dobni a Lily Robotics, 2015 májusában mi is lelkesen számoltunk be róla, hogy a csupa mosoly quadcopter egy nyomkövető segítségével tartja majd a lépést tulajdonosával, miközben igény szerint fotókat és videókat készít madártávlatból.

A gyártó már tavasszal elérhetővé tette az előrendelést, ötszáz dolláros árával pedig jutányosnak tűnt az akció, hiszen a Lily Robotics azt mondta, ennek dupláját kéri majd, ha már ténylegesen forgalomba hozta a terméket.

Talán itt rontották el, talán csak nem tudtak megfelelő módon gazdálkodni a rájuk szakadó hatalmas összeggel, mindenesetre a csapat csődöt jelentett, hiába gyűlt össze 34 millió dollárnyi előrendelés (ez hatvannyolcezer igényt jelent), a cég nem tudja teljesíteni a vállaltakat sem most, sem a közeljövőben.

Az alapítók szerint rengeteg kutatás-fejlesztés és tesztelés áll mögöttük, ez pedig elvitte a pénzt, nem maradt elég a gyártásra. Azt ígérik, ami még van, azt kártalanításra fordítják, és az előrendelők visszakapják a befizetett összeget.

Azoknak, akik nem cseréltek bankkártyát, nincs külön teendőjük, a következő hatvan napban minden bizonnyal visszautalják számlájukra az összeget, viszont akiknek azóta lejárt vagy más okból váltottak, ki kell tölteniük egy űrlapot, ahol megadják, hogyan juthat vissza a pénzük.

Azóta történt

Előzmények