Már nem kell meghívó a Signal asztali verziójához

Mostantól bárki szabadon kipróbálhatja, milyen élmény asztali környezetben beszélgetni az ismerősökkel az Open Whisper Systems ingyenes alkalmazásán keresztül. Az eddig meghívásos alapon elérhető szoftver a fejlesztők szerint megérett a publikus tesztelésre, így az iOS és Android verzió mellett már Chrome kiegészítőként is letölthető a Signal béta változata.


[+]

Az ellenőrizhetőség jegyében az összes változat, titkosítóalgoritmus, illetve a szerveroldali szoftver forráskódja is nyilvános, a GitHubon elérhető. A Signal nem tartalmaz reklámokat egyik platformon sem, a végponti titkosításnak köszönhetően pedig az elküldött adatok útjuk során végig rejtve maradnak. Arra azért érdemes figyelni, hogy alapértelmezésben az androidos és az asztali kliens szinkronizálja az üzeneteket.


[+]

Tavaly decemberben indult az asztali változat zárt tesztfázisa, és mindössze két nappal azután nyitotta meg az Open Whisper Systems a nagyközönség előtt a Signalt, hogy megjelent a WhatsApp legújabb verziója, ami az egy évvel ezelőtt kötött együttműködésnek köszönhetően ugyancsak a Signal titkosítóalgoritmusára épülő végponti titkosítást kínál.

Azóta történt

Előzmények