Elbocsátási hullám indul a Magyar Telekomnál

Habár a cég a döntés súlyát enyhítendő hivatalos közleményében azt hangsúlyozza, hogy „A Magyar Telekom megállapodott a Társaságnál működő érdekképviseletekkel a következő két évet érintő bér-, létszám és béren kívüli juttatási kérdésekről”, ez nem fedheti el azt a tényt, hogy a vállalat a következő két év alatt 1700 munkavállalójától válik meg – ez, ha az év végi kb. 11 ezer fős bruttó létszámot nézzük, akkor több mint 10 százalékos leépítést jelent, ám ha a hazai munkavállalókat nézzük, akkor az arány a duplája is lehet.

A cég arra hivatkozik, hogy a racionálisabb és hatékonyabb működés, valamint a biztos jövő érdekében a Telekom 2017 stratégiai program keretében kénytelenek végrehajtani az elbocsátásokat: „a külső környezet, a globális és hazai távközlési piacot jellemző erős verseny következtében a Magyar Telekom versenyképességének további javítása érdekében további radikális költségcsökkentő intézkedésekre kényszerül”, az érdekképviseletek (Távközlési Szakszervezet, Magyar Telekom Nyrt. Központi Üzemi Tanácsa, T-Net Szakszervezet) ezzel nem értenek egyet. Külön közleményükben kijelentik, hogy „A 2015-2016 időszakra bejelentett létszámcsökkentés megvalósíthatóságát nem tartjuk reálisnak, a megállapodás aláírását a távozó kollégák részére nyújtott juttatási csomag által biztosított segítség indokolta. Az elbocsátás a munkavállalók leterheltségének aránytalan növekedését okozhatja és veszélyezteti a munka-magánélet egyensúlyát.”

A Telekom közölte, hogy a létszámcsökkentésre több ütemben kerül sor, a munkatársak egy része az idei évben, egy részük a jövő évben távozik a vállalattól, majd azt is kiemelték, hogy az elbocsátottak további életét az „Esély program keretén belül aktív álláskereséssel, munkaerő-piaci tréninggel és személyes tanácsadással támogatja a vállalat, bízva abban, hogy ezen eszközeivel is hozzájárul ahhoz, hogy a Telekomtól távozó korszerű szaktudással rendelkező, szakképzett munkavállalók mihamarabb újra el tudjanak helyezkedni. Ezenfelül önkéntes programot is meghirdetett a cég, amelynek keretében az elbocsátásra önként jelentkezőket további egyedi juttatások illetik meg.”

Azóta történt

  • Közel húsz új csatorna jön a TV GO-ba

    A Magyar Telekom sikeres tárgyalások után bővíti szolgáltatásának kínálatát.

  • Telekom 4G – már a Balatonnál is

    A hálózatfejlesztés eredményeként már a Balaton környéki üdülőhelyek jelentős részén is elérhetővé vált a 4G mobilinternet szolgáltatás.

  • A Telekomnál vége a digitális kábeltévének: jön az IPTV

    A vállalat úgy ítéli meg, hogy a hagyományos kábeltévés szolgáltatások fokozatos kivezetésével a Telekom tovább egyszerűsíti és áttekinthetőbbé teszi termékválasztékát, és idővel kiválthatja a párhuzamosan üzemeltetetett, korszerűtlenné váló tévés technológiákat is.

Előzmények