A Linux-kernel nem önkéntesek munkája

A nyílt forráskódú Linuxról általában azt gondoljuk, hogy egy alapvetően önkéntesekből álló programozói közösség önzetlen munkájának gyümölcse. Pedig – derült ki egy vizsgálatból – a kernel kódjának java részét nem a szabadidejüket erre áldozó hackerek, hanem nagyvállalatoknál kifejezetten e feladatra alkalmazott szakemberei írják.

Erről a wellingtoni Linux.conf.au szakkonferencián Jonathan Corbet, a Linux Weekly News (LWN) alapítója beszélt – aki maga is hozzájárul a kernel fejlesztéséhez – az elmúlt valamivel több mint egy évben beküldött kernelkódok elemzése alapján. A statisztikából az derül ki, hogy a fejlesztők rendkívül aktívak voltak a 2008. december 24. és 2010. január 10-e közti időszakban: 2,8 millió – azaz naponta több mint 7000 – sornyi programkód és 55 ezer jelentősebb változtatás került a rendszermagba, amely ebben az időszakban a 2.6.28-as verziószámtól a 2.6.32-esig fejlődött.

A hozzáadott soroknak csupán 18 százaléka származott olyan programozóktól, akik önkéntes hozzájárulóknak tekinthetők, mert nem kötődnek cégekhez. 7 százalék esetében nem lehetett megállapítani a forrást, a maradék 75 százalék viszont olyan kóderektől származik, akik ezért fizetést kapnak. Közülük a legtöbben a Red Hatnél (12%) dolgoznak, majd az Intel (8%), az IBM és a Novell (egyaránt 6%), valamint az Oracle (3%) következik a sorban.

Corbet szerint a lista jól mutatja, hogy a rivális nagyvállalatok jól együtt tudnak működni e közösségi fejlesztési modellben.

Azóta történt

Előzmények